„Ahol a lélek viszi a testet”
Készület a krakkói gyalogos zarándoklatra
Az autó, a busz és a repülő feltalálásával igencsak megváltoztak zarándoklási szokásaink. A hajdani zarándokok az „apostolok lován” indultak útnak, nem sajnálva erőt, időt. Mi, az utódaik azonban meglehetősen elkényelmesedtünk. Általában ott kezdjük a zarándoklatot, ahol az véget ér: a célban. Természetesen ebben sincs semmi kivetnivaló. A szent helyek így is megszólítják az embert. Mégis, egy zarándoklat az utat is jelenti, nem csupán a végcélt. Így gondolja ezt két beszélgetőtársam is, a szalvatoriánus Szaniszló atya és Hajdu Noémi, akik már negyedjére vágnak neki annak a gyalogos zarándokútnak, amelynek végállomása: Krakkó.
– Miért éppen Krakkó?
– Szaniszló atya: Egyik rendtársamtól, Andrzej atyától származik az ötlet. Az ő fejéből pattant ki a gondolat, hogy a hajdani gyalogos zarándoklatok mintájára járjunk végig egy olyan utat, amely Magyarországot összeköti Lengyelországgal. Nem vitás, nagyon hosszú út ez gyalog, de sikerült találnunk egy olyan útvonalat, amely viszonylag könnyen járható, és amely kikerüli a nagy hegyeket. Irányított forgalom mellett haladunk, jobbára mellékutakon július 18. és 27. között. A táv: kétszáznyolcvan kilométer.