Sokat gondolkodom azon, vajon miért emlegetjük föl olyan gyakran a gyerekkori sérelmeket, miért foglalkozunk negatív tapasztalatainkkal, fájó veszteségeinkkel és a jövőt érintő félelmeinkkel ahelyett, hogy a jelennek, a jelenben élnénk. Hiszen tudjuk jól, ami elmúlt, azon már nem változtathatunk.
Ha hosszabb ideig kell várakoznom valahol, magamban anyukámmal beszélgetek. Hallható válasz ugyan nem érkezik, mégis jó elmondani neki, mi nyomja a lelkem. Részletesen végiggondolni, szabatosan megfogalmazni, vagy csak tétován körülírni.
Pilinszky János szerint „az imádság lényege szerint istenközelséget jelent, örök fiatalságot”. Hát ezért nem fogott nagyanyámon az idő! Nyolcvanon, sőt kilencvenen túl is csendes derűvel szemlélte a világot, s szép, fiatalos mosollyal nézett ránk, amikor felkerestük.
A fákhoz fűződő történetek száma végtelen. Szinte mindenkinek van egy kedves növénye, amely valamiért a szívéhez nőtt. Nagyanyám egykori szilvafája már csak fényképen és emlékeimben létezik, de az édesanyám által elültetett fűzfa utódja ma is egészségesen fejlődik, gyakran megsimogatom lehajló ágait, s közben hazagondolok.
Nem múlik el úgy nap, hogy ne gondolnék a nagymamámra, akinek azért is hálás lehetek, mert felnevelte az édesanyámat. Anyák napján rá is emlékezem, és igyekszem minél több régi történetet mesélni a kislányomnak. Az emlékek révén ugyanis mama és mindenki más, aki már nincs velünk, mégis él. Eleven társunk, aki talán őr angyalként vigyáz ránk. Sokszor emlegettem már őt, írtam róla, hiszen mellette nőttem föl. Tőle kaptam az első imakönyvemet. Ő ajándékozott meg egy kék fedelű emlékkönyvvel, amelybe bejegyezte útravalóul: „Légy szerény, mint az ibolya, melyet sötétben is elárul illata.”
A III. Egyházmegyei „Ki mit tud?” elődöntője Székesfehérváron
Immár harmadik alkalommal rendezik meg az egyházmegyei Ki mit tud?-ot Székesfehérváron. A szervezők úgy vélik, a kereskedelmi televíziókban sugárzott különböző tehetségkutató versenyek döntő többsége „nem az EMBER-ről, nem a TEHETSÉG- ről szól, hanem az üzletről. A hitből fakadó, szeretettel átadott, közzétett művészi értékek alig-alig jutnak el hozzánk. Pedig ezekre a ma emberének nagyon nagy szüksége volna.” Ezt felismerve hirdette meg a Szent István Művelődési Ház a hit évében az I. Egyházmegyei „Ki mit tud?”-ot. Az intézmény igazgatója, Jakubek Tiborné elmondta, hogy évről évre többen jelentkeznek, s ami a legfontosabb: a verseny középpontjában az Istentől kapott tehetség áll.
Könyvespolcra
Sokat gondolkodtam már azon, milyen a jó vezető, milyen az ideális főnök. Az biztos, hogy határozottnak kell lennie, céltudatosnak, és nem utolsósorban nagyon emberségesnek. Sok vezető elveszíti a realitásérzékét és az emberi arcát, mihelyt hatalmat kap a kezébe, holott ha odafigyelne az irányítása alatt dolgozók lelkivilágára, sokkal hatékonyabban működhetne együtt beosztottjaival. Ha a megfelelő pillanatban képes lenne dicsérni, néhány biztató szót szólni, szárnyakat adhatna kollégáinak, akik sokkal jobb kedvvel dolgoznának. A jó főnök megérti a munkatársait, bízik bennük, ugyanakkor az lenne a jó, ha a beosztottak is bíznának, bízhatnának vezetőjükben.
Gyerekkorom egyik legnagyobb csalódása a Gemenci-erdőben ért. A kisvasút nagyon tetszett, főként az, ahogyan kanyarogtunk a fák között. Időnként vonatfütty hallatszott, ám egyetlen erdei állatot sem láttunk. Elbújtak előlünk az őzek, a szarvasok, és vaddisznó sem csörtetett élelem után kutatva. A madarak hangját hallottuk ugyan, de látni nem láttunk semmit. Lehet, hogy nem jól néztünk, vagy a vonatzaj tartotta távol az élőlényeket.
