Morális világválság?

Ma már kevesen tudják, mivel járt az 1929–33-as gazdasági világválság. New Yorkban kezdődött és átterjedt az egész világra, csődbe mentek a gyárak, éheztek a munka nélkül maradtak, adósok százai menekültek az öngyilkosságba, tömegek meneteltek az utcákon tiltakozásul. A gazdák nálunk sem tudták eladni terményeiket, mert az export leállt, a vásárlók nem tudtak fizetni. A válság nélkül Hitler sosem jutott volna hatalomra, így nem lett volna II. világháború, Don-kanyar, Hirosima, második Trianon.

Idén is elstartol a Mária Maraton

A Mária Út mentén induló Mária Maraton egyedülálló rendezvény Európában: ultramaraton-futók teljesítik a Mariazelltől Csíksomlyóig tartó, több mint ezerháromszáz kilométeres távot. A június 16-án kezdődő programról február 8-án tartottak sajtótájékoztatót a budapesti Loyola Caféban.

2017.02.19.

E heti lapszámunkban interjút olvashatunk Erdő Péter bíboros-prímással, aki Vértesaljai Lászlónak beszélt a Nevelésügyi Kongregáció közgyűléséról, a Pécsen megrendezésre került antióchiás jubileumi lelkinapról, hogy a pápa Medugorjéba küldte lelkipásztori misszió teljesítésére Henryk Hoser Varsó-pragai érseket, valamint Jeszenszky Géza írását „Morális világválság” címmel.

2017.02.12.

Az Új Ember e heti számában olvashatunk a szegedi Karolina-iskola kettős jubileumáról, a Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozója szombathelyi eseményeiről, valamint arról, hogy Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a megszentelt élet napján megalapította az Apor Vilmos Imaszövetséget az új hivatásokért. Emellett beszélgetést találunk a házasság hete arcaival – Madarász Istivel és … Olvass tovább

Keresztényüldözés elleni központ Budapesten

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára és
Török Tamás, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár egy háttérbeszélgetésen elmondták, szeretnék, ha Budapest válna az üldözött keresztények megsegítése és a keresztényüldözés elleni fellépés egyik központjává.

Jézus is sírt barátja halálakor – a veronai busztragédia áldozataira emlékeztek

A terézvárosi Szent Család-templom plébánosa, Udvardy Tamás január 30-ára közös imádságra hívott mindenkit, hogy Isten vigasztaló segítségét kérjék a plébánia területén lévő Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóit ért buszbaleset valamennyi érintettje számára. Cserháti Ferenc segédpüspök a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát, Fabinyi Tamás püspök az Evangélikus Egyházat, Pataki András Dávid fasori gyülekezeti lelkész a Református Egyházat képviselte a liturgián. Az imádságon részt vett Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere is.

2017.02.05.

Az Új Ember e heti számában olvashatunk a tízéves Ceferino Házról, az Apor Vilmos Imaszövetség alapításáról, interjút olvashatnak a piarista tartományfőnökkel, Labancz Zsolttal, közöljük Ferenc pápa egy spanyol napilapnak adott interjúját, valamint a veronai busztragédia áldozataiért a terézvárosi Szent család-templomban tartott ökumenikus megemlékezésről.

2017.01.29.

Az Új Ember e heti számában olvashatunk arról, hogy Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke átadta a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat, az ország gyászáról a magyar diákokat ért busztragédia után, Kárpátalján megnyitották a Szent László-évet, valamint interjút olvashatnak Vízi ELemérrel, az új jezsuita provinciálissal a béke szolgálatáról.