Morális világválság?

 A 2008-as pénzügyi válság csak kisebb gazdasági visszaeséssel járt, egyedül Görög­ország sínyli még ma is a következményeket. Súlyosabb, hogy napjainkban épp a legfejlettebb országokban a hagyományos erkölccsel és az értékekkel szemben abszurd nézetek terjednek el, ez hozzájárult ahhoz, hogy megrendült a bizalom a vezetőkben, a hagyományos pártokban, és a korrupt elitből kiábrándult választók egy része politikai kuruzslókra hallgat. Kevés a víz, egyre több a szemét. Olvad a sarki jégtakaró, szélsőséges végleteket mutat az időjárás. A bulvár által vezérelt nagyközönség hősei immár nem nagy művészek, tudósok, már nem is a tehetséges színészek, hanem a botrányhősök, a „celebek,” akik mögött semmiféle teljesítmény nincs. A becsületes, törvénytisztelő, szorgalmas polgár értetlenül szemléli mind­ezt, az interneten is rázúduló, gyakran hamis információk között nem tud szelektálni, nem tudja, kinek higgyen, kire szavazzon.
Európát váratlanul érte 2015-ben a menekültválság, és az emberáradatnak nem látszik a vége. A fogyatkozó népességű kontinensre érkező milliós tömeg a háború, az éhínség és a vallási fanatizmus elől menekülő, szánandó szerencsétlenekből áll, vagy döntő többségük csak könnyebb életet kereső migráns, egy kis hányaduk esetleg elszánt terrorista? A szentatya – Krisztus szellemében – csak a segítést, a befogadást szorgalmazhatja. A világi vezetőknek azonban mérlegelniük kell a következményeket: a más kultúrából érkező, már évtizedek óta Európában élő, nemcsak vallásukhoz, de szokásaikhoz is ragaszkodó tömegekkel kapcsolatos tapasztalatok – sajnos – nem biztatóak. Nyilvánvalóan csak egy kisebbségre jellemző a vonzódás a fundamentalista irányzathoz, és még kevesebben készek fegyveres harcot folyatatni a nyugati civilizáció ellen, de a beilleszkedés, az integráció kétségtelenül csődöt mondott. A nyugat- és észak-európai bevándorlói gettók láttán felelőtlenség milliókat biztatni, hogy Európában munkavállalás nélkül is fedél, étel, zsebpénz várja őket. De mit lehet tenni az áradat feltartóztatására? Kerítésekkel legfeljebb elterelni lehet a menekülőket, de megállítani és visszafordítani őket nem lehet. Véleményem szerint az ideiglenes helyett a tartós megoldást kell keresni. A humanista és keresztény magatartás elsődleges célja békét teremteni ott, ahol a háború, a kegyetlenkedés, vagy „csupán” az éhezés elől érthetően menekülnek el szülőföldjükről milliók. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének célja és felelőssége az agresszióval, csakúgy mint a természeti csapásokkal szemben a közös fellépés. A nagyhatalmakat, a Biztonsági Tanács tagjait illeti az elsődleges felelősség, amiért „a nemzetközi közösség” bénultan figyeli a háborús bűnök, nép­irtások büntetlen elkövetését. Amíg ez a helyzet nem változik meg, addig további száz­ezrek, sőt milliók fognak nekivágni a menekülés hosszú és életveszélyes útjának. Nem Európa határainál kellene megállítani őket, hanem a gazdagabb országok pénzén létrehozott, jó életkörülményeket biztosító táborokban helyezni el, minél közelebb saját országukhoz. Nemzetközi fegyveres erővel védett területeken letelepítve őket segíteni, hogy saját munkájukkal termelhessék meg élelmüket, legyen jövedelmük, boldoguljanak megszokott környezetükben. A segélyekből élés – akár a Közel-Keleten, akár Európában – demoralizál, és a radikalizálódás iskolája. Tehát az igazi megoldás: béke, munka, élhető világ mindenütt, ahol ma háború dúl és a fanatizmus szedi ártatlan áldozatait.
Nemcsak a Közel-Keleten folytatódnak azonban a véres konfliktusok, háború van a velünk szomszédos Ukrajnában is, magyar nemzetiségű besorozott katonák is szerepelnek a veszteséglistákon. Politikailag talán dilemma, hogy mit szóljunk ehhez, morális alapon azonban nem kétséges, ki a felelős, ki kezdte a konfliktust. De mit tehet Európa, a demokratikus világ? A szankciók nem a valódi felelősöket sújtják, hanem az ártatlan polgárokat. De a nemzetközi jog súlyos megsértésének ne legyenek következményei?
Pillanatnyilag még nagyobb veszélynek tekintem az Egyesült Államok külpolitikáját övező bizonytalanságot. Nem az a baj, ha Trump elnök erősíteni akarja országa gazdasága mellett katonai erejét is. De ha a nemzetközi szolidaritást a nemzeti önzés politikája váltja föl és az utóbbi vezérli mind a nagyobb, mind a kisebb államok politikáját, az előbb-utóbb háborúkhoz vezet. Ha föllazul, esetleg föl is bomlik a nagyhatalmak közti békét 68 éve őrző NATO, hány lappangó konfliktus lángolhat föl? Felhőtlen a viszonyunk minden szomszédunkkal? Zsarolhatók vagyunk energiával, határaink védhetetlenek, népünk fogy, mentálisan és fizikailag is beteg. Ha visszatér a bellum omnium contra omnes, ha mindenki mindenkivel rosszban van, nincs az a szabadságharcos retorika, ami megvéd bennünket, a magyarság csak a rövidebbet húzhatja. De épp eléggé bajba kerülnénk, ha az Európai Unió kilépések nyomán szétesne, ha a szabadkereskedelem és a szabad mozgás helyébe védővámok és vízumkötelezettségek lépnének. Nemzeti jövedelmünk az exporttól függ, és annak nyolcvan százaléka az EU-ba irányul. Az integráció és a pénzügyi támogatások nélkül ma biztosan rosszabbul élnénk, mint 2004-es belépésünk előtt.
Célom nem vészforgatókönyvekkel ijesztgetni, csak a józanságot hiányolom. Trump, sőt Putyin is a kereszténység védelmezőjének mondja magát. Sokan éppen ezen az alapon lelkesednek értük. Terveik, cselekedeteik alapján megalapozottan? Jézus Krisztus legfontosabb tanítása nemcsak morálisan, politikailag is a szeretet. De talán a legnehezebb parancsolat, hogy „szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Ez akkor is érvényes, ha a másik nem szeret bennünket. Nem azt jelenti, hogy ne védjük magunkat. De előbb próbáljuk megérteni, majd meggyőzni a másikat. A gonosszal viszont szembe kell szállni. Egyedül ez nagyon nehéz, másokkal összefogva viszont elháríthatjuk a veszélyeket, elvehetjük a kedvet az ellenséges akcióktól. Ezt üzeni az Írás és a történelem, csak legyen fülünk meghallani.

 

Jeszenszky Géza