Húsz évvel ezelőtt jött létre a Katolikus Tábori Püspökség
Senki nem tagadhatja, hogy a katonáknak egészen más kihívásokkal kell szembenézniük, mint azoknak, akik hétköznapibb foglalkozást űznek. Ezért tartották az egyház vezetői már évszázadokkal ezelőtt is szükségesnek, hogy a katonák lelkipásztori ellátásával külön erre kijelölt püspökök, papok foglalkozzanak. A második világháború végéig a magyar honvédek mellett is szolgáltak tábori lelkészek. Az ötvenes években azonban tudatosan elsorvasztották ezt a szolgálatot. A rendszerváltás után 1994-ben alakulhatott meg a Magyar Honvédségen belül a Tábori Lelkészi Szolgálat. A jubileum alkalmából Berta Tiborral, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynökével beszélgettünk.
– Első látásra a katonaság és a keresztény tanítás nem feltétlenül fér össze…
– Az evangéliumokat olvasva azt láthatjuk, hogy a katonáknak legtöbbször pozitív szerepük van. Keresztelő János nem azt mondja a katonáknak, hogy szereljenek le, hanem mértéktartásra figyelmezteti őket. Jézus megdicséri és példaként állítja elénk a Kafarnaumban zsinagógát építtetett római százados hitét, arról nem is beszélve, hogy a kereszt alatt szintén egy katona hitvallását hallhatjuk: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt” (Mk 15,39). A kereszténység első századaiban még is kialakult egyfajta katonaság-, pontosabban mondva erőszak-ellenesség. A III. századig kereszténynek tilos volt önként beállni katonának. Nagy Teodoziusz császár törvénykönyve (Krisztus után 416) szerint viszont már csak keresztény lehetett katona.