Bár eredetileg a távközléshez köt a szakmám, mindig is szerettem volna egyszer teológiát tanulni. Végül erre is sor került, harmincévesen ültem be újra az iskolapadba. Az egyetem elvégzése után sok évig keresgéltem, míg végül sikerült olyan munkahelyet találnom, ahol ismereteimet kamatoztatni tudom. A hit kérdésein kívül érdekel a történelem – leginkább a közelmúlt – és a filmművészet. Mivel a család is fontos az életemben – nős vagyok, és három gyermekem van –, e témával is szívesen foglalkozom.
A nevelés által evangelizálni
Egy sötét helyen kezdj el álmodni a fényről
Ábrázolt ábrázolhatatlan
„Nem önmagát hirdeti, és nem önmagát dicsőíti meg”
Felismerni Istent egy pohár vízben
A felemelő szeretet bajnoka
Ismét látogatható az Országgyűlési Múzeum
KIFE – hálózat a katolikus civilszervezetekért
„Az egyik a másik üdvéért van”
Csupán Isten elég