„Az egyik a másik üdvéért van”

A keresztény házasságban azonban meggyógyulhat ezeknek a szükségleteknek mélyen fájdalmas szakadása, és legyőzheti őket „egy új, élettel teljes egységnek a szent építése”. Görres szerint – aki a házasság felbonthatatlansága elleni érveket is sorra veszi – a szentségi házasságban megélt szeretet Isten szeretetében gyökerezik, és abból is táplálkozik. Az „ember ember akar lenni”, ez pedig azt jelenti, hogy természete szerint egyetlen embernek akarja odaadni testét és lelkét, függetlenül attól, hogy a korszellem mit követelne tőle.

Ám a „természete szerint” nem azt jelenti, hogy fáradozás nélkül, magától megy majd minden. A megszentelt házasságban is érvényesül az emberi önzés, amelyet akkor lehet legyőzni, ha az „egyik házastárs valamelyest a Gondviselést testesíti meg a másik számára”. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a keresztény házasságban „az egyik ember a másik üdvéért van”.

Ám „minél jobban magasztalják a házasságot, annál nehezebb és megmásíthatatlanabb lesz lemondani róla annak, aki tudja, hogy ki van zárva belőle”. Valóban, mi van azokkal a nőkkel, akik nem találtak maguknak párt? Rájuk az méretett, hogy „félemberként sántikáljanak végig az életen”? Vajon Isten rendelte őket magányosnak? Az igazi tragédia, hogy az évek múlásával sok egyedül élő úgy érzi, kezdi elveszíteni a hitet önmagában. A szerző szerint a nő elsődleges hivatása a házasság és az anyaság. De azt is tapasztalhatjuk, hogy a házasságban sem mindenki boldog. A szeretet nélküli élet a nyomorúságos, nem a házasság nélküli.

Annak is lehet életcélja, aki egyedül maradt. A munka is a kiteljesedés helyévé válhat, de nem feltétlenül. Az egyedülálló embernek oda kell adnia magát azoknak, akik körülötte vannak. A barátság a feladat, „az emberi kapcsolatok gazdag, tarka sokasága”. Görres szerint az elfogadás, a belenyugvás és a lemondás minden keresztény ember kötelessége, és ez alól az egyedül élő sem kivétel. Az is igaz, hogy az egyház sem tud mit kezdeni azokkal, akik nem találtak maguknak házastársat. A szerző hangsúlyozza, hogy a magánytól szenvedő ember mellett ott kell állnia a hívek közösségének is.

Az utolsó írás egy szerelmét elveszítő nőnek válaszol. A szerzőtől itt egy pszichológiával fűszerezett szépirodalmi szöveget olvashatunk. A nő, „aki szerelmes volt, de nem szerette a férfit”, abba a csapdába esett, amelybe fiatalon oly sokan besétálnak. Míg a csalódott szerelmes egy ábrándképet fabrikált magának, addig a férfi jövendőbeli felesége a valódi embert szerette. Elfogadta a párját olyannak, amilyen. A szerző szerint a nőnek fenntartás nélkül rá kell bíznia magát a társára, de meg is kell tartania őt, és azt is tudnia kell, hogyan vigasztalja meg.

(Ida Friederike Görres Házasság és magány című könyve kapható az Új Ember könyvesboltjában.)