Embermentő és vértanú

Szerző:

Emlékezés Boldog Salkaházi Sárára

 

A Szociális Testvérek Társasága szerzetesközösség Boldog Salkaházi Sára halálának évfordulóján, december 27-én koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a mártír szerzetes budapesti emléktáblájánál.

Nem csupán az újságíróra, a szociális testvérre, az embermentőre emlékeztek, hanem a vértanúság ünneplésére gyűltek össze rendtársai, tisztelői az előtt a Bokréta utcai ház előtt, ahonnan éppen hetven évvel korábban, 1944. december 27-én társaival együtt elhurcolták. Krisztust követve, tudatosan és önként ajánlotta fel és adta oda életét a kiszolgáltatottakért, a betegekért, a gyengékért és az üldözöttekért – hangsúlyozta emlékező szavaiban Németh Emma, a társaság magyarországi elöljárójának helyettese.

Hócsillámú este

Szerző:

A roppanás is diszkrét erős talpú cipőmtől. Tisztelet, alázat a fehérségnek. S amíg az útsávon baktatok, mérhetetlen nyugalom hívogat a csönd árkaiban rejtőző békességhez.

Lejjebb egyszerű erdészlak. A tájhoz tartozik, régi telek koreográfiájához kopott zsindelytetejével, melyet helyenként fémlemez pótol. Meg-megcibál a „fortélyos félelem”. Túlságosan szokatlan ez a csend? Vagy az égtájak világbizonytalansága nyugtalanít?

Egy Istennek szentelt élet „gyöngyei”

Szerző:

Anton Gots kamilliánus szerzetes emlékére

 

„Isten Lelkétől indíttatva hittem a szeretetben,
és szeretettel fogadom el a betegek iránti irgalmasság kegyelmi ajándékát.
Egész életemet egyedül az Istennek
és az Irgalmas Jézus Krisztusnak akarom élni.”

„Isten Lelkétől indíttatva…” – így hangzik szerzetesi fogadalmunk, amelyet Anton atya megélt, s ez az élet immáron beteljesedett. Isten kegyelme és irgalmassága az egyedül csak Istennek szentelt élet. Anton atya a társadalom peremére szorult emberek, a betegek, a szenvedők, a sérültek és Isten szeretett rendjének szolgálatában élt. Ahogyan gyakran mondta: „Ha még egyszer megszületnék, akkor is kamilliánus pap lennék!” Anton atya sok mondata kísér bennünket életünkben, visszhangzik a szívünkben.

Olvasói levél

Szerző:

Egy csendesen bátor ember

 

Valamikor az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején Gyuszi barátommal együtt jártunk haza az iskolából. Nem mondhatom, hogy siettünk, mert a hazafelé út mindig a nagy beszélgetések ideje volt. Szerettem Gyuszival menni, mert más volt, mint a többiek az osztályból. Nem volt harsány, de magába forduló sem, részt vett a mindennapi diákéletben, csak akkor húzódott vissza, ha durvábbra fordultak a dolgok. Távol tartotta magát a verekedőktől, és elkomorult az arca, ha vaskosabb káromkodás, főleg, ha istenkáromlás ütötte meg a fülét.

Az irgalmas szeretet

Szerző:

Az új esztendő kezdetén mindig megerősödik bennem a változás és a változtatás vágya. Változni kell, hogy változtatni tudjunk – legyen szó akár valamely rossz szokás elhagyásáról, akár egy-egy kockázatosabb, ám előrevivő lépés megtételéről. A félelem nem jelenthet akadályt, hogy olyat tegyünk, amivel a másiknak örömet szerzünk. Hogy jó szóval, mosollyal enyhítsük beteg édesanyánk fájdalmát, furcsa-szép levéllel távol élő barátunk magányát, jó cselekedettel, imával, adománnyal tompítsuk akár ismeretlen embertársaink szenvedéseit is.

Hóvarázslat

Szerző:

Tél vége felé, tavasz elején már nem szeretjük látni sem, nemhogy lapátolni. Ám amikor először megérkezik, talán nincs is olyan ember, akinek a szíve rejtett zugában meg ne moccanna valami. Valami a gyerekkorból. Idén télen karácsonyt követően kezdtek el hullani az első hópelyhek, legalábbis a Dunántúlon, fehérre festve az ünnepek közti időszakot, és örömet szerezve a téli szünet alatt a gyerekeknek. Igaz, mire e sorok megjelennek, nem tudhatom, mi marad az első hóból, ahogyan azt sem, lesz-e „utánpótlás.”

Ahol a látható és a láthatatlan összeér

Szerző:

A középkori szerzetesség és az építészet kapcsolatáról

 

Ferenc pápa 2015-öt a megszentelt élet évének nyilvánította. Ebben az esztendőben tehát sokféle módon előkerül majd a keresztény szerzetesség jelene, jövője, és persze a múltja. Ez utóbbi egybefonódik a középkorral, olyannyira, hogy ennek az időszaknak a kultúrája értelmezhetetlen a szerzetesi hagyomány ismerete nélkül. Cságoly Ferenc építész a pasaréti ferencesek Kájoni János Közösségi Házában beszélt a középkor és a szerzetesség kapcsolatáról. Az alábbiakban ennek az előadásnak néhány érdekes meglátására építve adunk ízelítőt a középkori szerzetesi építészetből – a teljesség igénye nélkül.

 

„A barátságomat ajánlom fel nekik”

Szerző:

Az irgalom emberei és a börtön „humanizálása”

 

Hajlamosak vagyunk könnyen ítélkezni az összetört életű emberek felett. Azok felett, akik bűne nyilvánvalóvá vált, akik megszégyenültek. Különös módon az szolgálja a jóérzésünket, hogy náluk jobbnak tudhatjuk magunkat. Arról, aki börtönbe kerül, a többség általában szívtelenül beszél, és a legrosszabbakat kívánja neki. Pedig ebben a társadalomban nőnek fel ők is, innét távoznak a rácsok mögé, majd évekkel később ide, közénk, sőt talán éppen a mi városunkba, utcánkba, szomszédunkba térnek vissza. Közénk tartoznak, gondjaik a mi gondjaink is.