Ünnepi emlékezés a Himnusz költőjére

A magyar kultúra napját 1989 óta január 22-én ünnepeljük, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy tudatosítsuk kultúránk élet- és lélekszépítő, időnként életmentő szerepét. Ez a nap azonban arra is indít bennünket, hogy felelevenítsük annak a kivételes tehetségű embernek a pályáját, akinek legfontosabb nemzeti imádságunkat köszönhetjük. Kölcsey életét a magyar nyelv, illetve kultúra és a haza szolgálatába állította. Korának, pályatársainak olykor szigorú kritikusa volt, aki a reformkor első tevékeny gondolkodói közé tartozott. Nemes volt a szó legmélyebb értelmében. Nélküle nemcsak a XIX. századi (és mostani) irodalmunk lett volna és lenne más, hanem nemzetünk sorsa is.

Gy. Szabó András esszéista, előadóművész alkotó útjáról

Sok év köt össze az irodalom szolgálatában: zenészekkel, országot jártunk nehéz időben, magyar írók, költők műveivel, kort tükröző zenékkel. Mindig éreztem: azok közül való, akik az értékeket a szívükben aranyként hordozzák — hittel-alázattal. Huszonnyolcadik éve publikál a Vigiliában, a Magyar Naplóban, 2004-től a Magyar Katolikus Rádió Kitalálom!, majd Miért szeretem? című irodalmi műsorának egyik szerkesztő-műsorvezetője. Doktori értekezésében Jókai, Mikszáth, Krúdy, Móricz idilltípusait vizsgálta. Estjeivel járja a Kárpát-medence magyarlakta területeit, több ismeretterjesztő CD, kazetta és film prózai közreműködője. Számos elismerést kapott, például Kazinczy-, Madách-, Mikszáth- és Radnóti-díjat, Balassi Emlékplakettet. Hiteles tolmácsa a régi magyar irodalomnak. 2013-ban töltötte be hatvanadik életévét.

Bartalis Imre: Magyar tragédiák

Egy délvidéki faluban élő sváb fiú az 1920-as évek végén zsidó lányba szeret bele, s noha mindkettőjüket másnak szánják a szüleik, szerelmük erejében bízva összeházasodnak. A történelem egy évtized múltán a legkegyetlenebbül szól bele a házaspár és két kicsi fia életébe. Minden biztos pontot, fogódzót, sőt hosszú évekre egymást is elvesztik; az egyetlen, ami megmarad, az isteni gondviselésbe vetett bizalmuk. Annak idején egy szent életű öreg plébános segítségével találták meg kettőjük életének közös nevezőjét. Amit tőle tanultak, egész további életükben velük marad, és a legnehezebb időkben is erőforrásukként hat. A pap ugyanis a leghitelesebben képviselte a kereszténység „forradalmian evidens”, mégis ezerszer sárba tiport igazságát: „nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus” (A kolosszeieknek írt levél, 3,11).

Negyedszázada, pontosan 1989-es, első Kalotaszeg-kötetük megjelenése óta kísérem figyelemmel a Veszprémben működő kétszemélyes „erdélyismereti műhely”, a PéterPál Könyvkiadó fáradhatatlan, magát a gazdasági körülmények hatalmának meg nem adó, igényes és hősies munkáját, vállalásait. E huszonöt esztendő alatt a Váradi Péter Pál–Lőwey Lilla házaspár és egyben szakmai-eszmei szövetséges már harminchat, külsejében pompás, tartalmában ritka értékű Erdély-albumot fényképezett-szerkesztett. Részben azok számára, akik hozzájuk hasonlóan erdélyi gyökerekkel rendelkeznek, de nem kevésbé azoknak is, akik érzik: természeti és építészettörténeti szépségeihez, hitéleti és irodalmi kincseihez képest keveset tudnak erről az elszakítottságában is hozzánk tartozó, nekünk egyszerű turisztikai célpontnál sokkal többet jelentő vidékről s íróiról.

Elkelt a kalandos sorsú Berény-kép

Hetvenmillió forintért vásárolta meg valaki karácsony előtt Berény Róbert Alvó nő fekete vázával című fő művét a Virág Judit Galéria aukcióján. Az, hogy valaki ekkora összeget fizet egy festményért Magyarországon, már önmagában hír. Ugyanakkor nem véletlen, hogy a kép ilyen magas áron kelt el. Hiszen egy kilencven éve elveszett, és kalandos úton világhírűvé vált műről van szó.