„Krisztus számít Rád!”

Elhunyt Beöthy Tamás jezsuita szerzetes Hosszú szenvedés után az isteni szeretet hírnöke hazatért Atyjához. Beöthy Tamás 1927. február 15-én született Budapesten. Építészmérnöknek tanult és dolgozott is a kommunizmus legkeményebb éveiben. Tanulmányai alatt, hosszú keresés után köteleződött el, és 1955-ben lépett be a jezsuita rendbe. Mivel a kommunisták 1950-ben betiltották a szerzetesrendek működését, az elöljárók megszervezték a fiatalok titkos képzését Budapesten. Egyik titkos „házunkban”, a Szentkirályi utcában bérelt lakásban együtt voltunk novíciusok. Az 1956-os forradalom alatt aktívan részt vett az egyházüldözés iratanyagának lefoglalásában és a hercegprímáshoz szállításában. Ezért a forradalom leverése után külföldre szöktünk, és az ausztriai Sankt Andräban fejeztük be a noviciátust, majd különböző országokban folytattuk rendi tanulmányainkat.

Nyírfa-lámpás

Ikertestvérek az útfordulón. Köves út, rétoldallal, két paddal a télben is, kissé távolabb egyszerű fakereszt. A testvériséget testviláguk jelenti: a kéregháncs és a hengeres lámpa diszkrét fényöble. Fehér nyír, amely mindig világít, de így együtt – korai bagolyhuhogásban – jeszenyini hangulatot teremt, falu reményét, tavasz-vágyat, tajtékzó fényt, társakat az alvó flórából.

Gondolatmegálló

Buszra (vonatra, villamosra) várni, ha az embernél nincs újság, könyv, netán mindent tudó okostelefon, néha embert próbáló feladat. Az ember áll, néz maga elé, s ha elég fáradt, gondolkodni sincs ereje. Legszívesebben olvasna, olvasgatna, figyelne valamit. De a megállókban sokszor csak trágár falfirkákat, százéves leszakadt plakátokat vagy az ellopott menetrend hűlt helyét veheti szemügyre. Vagyis némely buszmegállóban várakozni felér egy enyhébb fokú emberkínzással. S ha a busz nem jön, az eső pedig csak szakad… semmi jóra nem számíthatunk.

Szeráfi kincs

Egy eddig ismeretlen Szent Ferenc-életrajzot fedezett fel Jacques Dalarun francia történész. A kicsi, mindössze 120 x 82 milliméteres kódex tartalmazza Celanói Tamás Szent Ferencről írt művét, egy miatyánk-kommentárt és Szent Ferenc Intelmeit. A ferences rendtörténet kutatója szerint az életrajz 1230 körül keletkezett. A könyvecskét, amely eddig egy magángyűjtemény része volt, megvásárolta a Francia Nemzeti Könyvtár.

Akit otthon francia krémessel várnak

Beszélgetés a hűségről Mihalec Gábor párterapeutával

 

„Amikor összeházasodunk valakivel, rábízzuk magunkat, és vállaljuk, hogy az életünk hátralevő részét az ő közelében fogjuk élni. A hűség azért nagyon fontos erény, mert nagymértékben segíti a »mi-identitás« kialakulását és fenn­maradását” – mondja Mihalec Gábor pár- és családterapeuta, akit arról kérdeztünk, hogy mit jelent hűségben, illetve hűtlenségben élni, és hogyan valósítható meg a terapeuta szavaival élhető „megcsalásbiztos házasság”.

 

Jó kis szelet adott papságomhoz

Györgydeák Márton a Parma Fidei idei kitüntetettje

 

Budapesten, a felső-krisztinavárosi plébánián szolgál. Szelíd tekintetű, szűkszavú, érzelmeiben visszafogott, ugyanakkor energikus mozgású a hetvenedik életévén túl járó lelkipásztor. 1942-ben született Budapesten, de azonnal hangsúlyozza: erdélyi származású. Édesapja Székelyudvarhely mellől való, édesanyja marosvásárhelyi. Mikor Észak-Erdélyt visszacsatolták, szülei Budapestre költöztek, Györgydeák Márton így látta meg a napvilágot a magyar fővárosban. A szülők rövidesen visszatértek Erdélybe, de amikor 1944-ben közeledett a front, ismét Magyarországra költöztek. 1956-ban, tizennégy éves fejjel halottakat hordott. „Közel laktunk a Corvin-közhöz, egyik osztálytársamat lelőtték… vittem a halottakat a Horváth Mihály téren temetni, szemben a harckocsival, amely közben tüzelt… Na jó, egy rőzsét talán elhelyeztem a kommunizmus máglyáján azzal, hogy ott voltam a tűzvonalban.”

A kommunizmus áldozatainak emléknapján adják át minden évben a Parma Fidei – Hit Pajzsa – kitüntetést annak a személynek, aki a diktatúra évtizedeiben is töretlenül megtartotta hitét, és másokat is segített ebben. A díjat Gyurkovics Tibor költő és Horváth Béla, volt országgyűlési képviselő alapította. Idén Györgydeák Márton a kitüntetett. Az ő vallomását olvashatják az alábbiakban.

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

A közömbösség ellen

 

Ferenc pápa nagyböjti üzenetében megújulásra szólított fel, és három témát javasolt elmélkedés tárgyául. Gondoljuk végig, hogy melyek az egyház, a plébániai közösség és az egyéni hívő ember feladatai – ajánlotta a szentatya.

Vers és kép múzsaotthonában

Büki Attila életéről és művészetéről

 

Költő, író és festőművész, a dunapart folyóirat alapító főszerkesztője. Eddig több mint húsz könyve jelent meg: versek, drámák, prózai írások. Mostanában vehettük kézbe Csavarvonal című, válogatott és új verseket, műfordításokat tartalmazó, saját képeivel illusztrált kötetét. Számos kiállításról ismertek a képei, melyek a színekből kifehéredő karcolt jel léthordozói, „lélek által táplált” érzékenységek, fantázia- és érzelemdúsak. A gyermekek körében is népszerűek drámái, melyeket a Bartók Béla Kamaraszínház és a Budapesti Kisszínház mutatott be az elmúlt években, de ismertek Győrött, Debrecenben, Pécsett és más városokban is. Írásait több folyóirat közli, például a Soproni Füzetek, az egri Agria. Lapunk olvasói szintén találkozhattak már műveivel. Szuverén egyéniség, hit és magyarság elkötelezettje. Szerénység, határozottság jellemzi. Beszélgetésünk is igazolja ezt.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.