Szeráfi kincs

E felfedezés értékét növeli, hogy Assisi Szent Ferenc életéről igen kevés forrás áll rendelkezésünkre. Ennek okai még a rend korai időszakára vezethetők vissza. A konventuálisok – akik a rend rohamos növekedését szem előtt tartva enyhébb előírásokat szerettek volna – és a spirituálisok (fraticelli) – akik ragaszkodtak az eredeti, szigorú életmódhoz – egyaránt megírták a maguk Szent Ferenc-életrajzát.


Természetesen mindkét irányzat hívei úgy alakították az alapító élettörténetét, hogy az a saját felfogásukkal összhangban legyen. Szent Bonaventura 1257-ben lett a rend miniszter generálisa, a mérsékelt irányzat támogatásával. A rendi nagykáptalan 1260-ban őt bízta meg, hogy írja meg Szent Ferenc hivatalos életrajzát. A Legenda maiort, majd a Legenda minort elfogadva a rendi nagykáptalan elrendelte, hogy minden más életrajzot semmisítsenek meg. Az utókor nagy bánatára.

A történettudomány hajnaláig kellett várni, míg a kitartó kutatás eredményre vezetett. A bollandisták – jezsuita hagiográfusok – 1768-ban megtalálták a Három társ legendáját, majd Celanói Tamás (1190–1260) – aki maga is Szent Ferenc első követői közé tartozott – művét is, a Vita Beati Franciscit. Ez Első életrajzként ismert, IX. Gergely pápa felkérésére írta, valószínűleg 1228-ban. A Legenda chori ennek rövidített változata. A Memoriale Desiderio Animae de Gestis et Verbis Sanctissimi Patris Nostri Francisci – a Második életrajz – Crescenzio da Jesi rendfőnök kérésére született. E bővebb élettörténetbe Celanói Tamás olyan részleteket is beleírt, amelyek az előzőből kimaradtak. A most felfedezett szöveg a két életrajz között születhetett. A kis kötet tartalmazza még Szent Ferenc Intelmeit – Admonitiones – is, amely valószínűleg ennek a műnek a legrégebbi kézirata lehet.

E felfedezés ugyanakkor reménykeltő is. Talán valamikor sikerül fellelni egy olyan művet, amely megvilágítja a szeráfi szent életének eddig homályos vagy bizonytalan részleteit.

Nem csak a hagiográfusok számára.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .