Jóllehet a főváros kulturális kínálatára az utóbbi időkben nem lehet panaszunk, a Budapesti Tavaszi Fesztivál ideje alatt még inkább érezhetjük, hogy „visszakerültünk” Európa közepére. Idén is több világsztár fellépő akadt, aki e programsorozat keretében lépett fel először Magyarországon. Minőségi csere keretében például a dél-afrikai tenor, Johan Botha vállalt Fabio Sartori helyett két Erkel színházi Aida-előadást… Az egyik legjobban várt vendég Elīna Garanča volt, aki a Művészetek Palotájában adott hatalmas sikerű „bemutatkozó” áriaestet. Akik rendszeresen átjárnak Bécsbe zenei élményekért, vagy akár a Metropolitan HD-közvetítéseinek követői, jól ismerhetik a lett mezzoszopránt, ám Garanča pesti „névjegyletétele” még rajongóinak is tartogatott meglepetéseket. Ebben segítségére volt férje, Karel Mark Chichon brit karmester is, aki – tökéletes összhangot teremtve – a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát a kifejezés gazdagságának szolgálatába állította.

Még egyszer A kis hercegről

A kis herceg friss fordításáról, Ádám Péter minden eddiginél pontosabb, szöveghű munkájáról nemrég adtunk hírt. Ám alig telt el néhány hét, és Antoine de Saint-Exupéry elbeszélése a Helikon Zsebkönyvek-sorozatban is megjelent, méghozzá Takács M. József a korábbiaknál formabontóbb magyarításában. E formabontás persze nem annyira direkt, végképp nem bántó, sőt… – inkább csak árnyalatokban és a mondatszerkesztés módjában érhető tetten, miközben annak bizonyosságát adja, hogy minden „olvasat” közelebb visz az írói szándék mind tökéletesebb megértéséhez, vagyis a szöveg lelkéhez. Jóllehet a fordítás önmagában műalkotás, óhatatlanul személyes hangvételű értelmezés is. Kétségtelen, hogy Takács M. József bizonyos pontokon egyéni megoldásokat választott, melyekkel A kis herceget kibillentve félreértelmezett ifjúsági státuszából, az elbeszélést finoman Saint-Exupéry kisregényeinek (A déli futárgép, Éjszakai repülés, Az ember földje, A hadirepülő) „felnőttvilága” felé mozdította.

Már nagyon vártuk Olivier Nakache és Eric Toledano új filmjét: a Sambát. A szerzőpáros négy évvel ezelőtt bemutatott Életrevalók című filmje a magyar nézők szívét is megmelengette. Az emberi, humoros és elgondolkodtató történet különféle tévécsatornák kedvenc – főként karácsonykor bedobható – főműsoridős filmje lett. Hogy a Sambára is ilyen jellegű tévés sors vár-e, nem kérdés.

Kitüntetett pillanatokban nem csupán szellemi-lelki befogadóképességünk, hanem az általunk tőle elszakíthatatlannak érzékelt idő is kitágul. Sok minden belefér a ’71 és a Megmaradt Alicenek bő másfél órájába is, és ezúttal nem a szokásos filmes attrakciókra gondolok. Az április közepén lezajlott Titanic Filmfesztivál két bemutatója ugyanis elsősorban lenyűgöző eszköztelenségével tüntet a látványos csinnadrattáktól zajos kortárs kínálatban.