Nagymarosi ifjúsági találkozó

A március 16-i találkozó kezdetén, 9 órakor közös reggeli imát tartanak a plébániakertben a budai Ciszterci Szent Imre-plébánia gitáros kórusa vezetésével. Ezt követően Gloviczki Eszter és férje, valamint Hodász András atya tart előadást. A 11 órától zajló fakultációkat ebédszünet követi, amely egyúttal a személyes találkozásokra is időt nyújt. A 14 órakor kezdődő szentségimádást a Ferences Szegénygondozó Nővérek vezetik.

15.30-tól énekpróbával készülnek a résztvevők a szentmisére, melyet 16 órakor mutat be Böcskei László nagyváradi megyés püspök. A szentmise után, 18 órakor közös éneklést vezet Sillye Jenő, majd a Jászok együttes tart táncházat.

A nagymarosi ifjúsági találkozó mellett 1989 ősze óta szervezett Gyerekmaros ezúttal is négy altáborban várja a 3–16 éves gyerekeket és kamaszokat.

 

A találkozóra való felkészüléshez segítség, ha végiggondoljuk a saját életünkben a következőket:

1.) Hiszek-e a teremtő Istenben? Hiszek-e Isten engem hordozó tenyerében? A kezdeti, akár csak egyszavas válasz után gondoljuk át a héten többször is ezt a kérdést. Mély kincsek vannak elrejtve a válaszlehetőségben: felkészülésül ássuk ki ezeket őszintén ezen a héten.

2.) Milyen Istenben hiszek? Olyanban, aki van, akinek szavai, üzenete, terve, kérése és hívása itt és most érvényes? Vagy aktualizált, redukált, a hitem mértékéhez, erőmhöz igazított Istenem van? Hol tudok lépni a mindenható Isten felé?

3.) Testem a lélek karbantartható, építhető temploma. Milyen apró lépést tudok tenni annak érdekében, hogy lelkemnek templomibb környezetet ajándékozhassak? Hozz Nagymarosra legalább egy ilyen megtett lépést, hogy másoknak is segíthess vele! A többit pedig meglátjuk együtt szombaton, Nagymaroson!

Fotó: Sánta András

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..