Színházterápia

Félórányi csúszással kezdődik Robert Wilson délutáni előadása a Vígszínházban. A vonata késett, Linzből jött, ahol – mint később kiderül – a Traviatát készíti elő. Eszenyi Enikő konferálja be a vendéget, és elhangzik a büszkeségre okot adó örömteli bejelentés: Bob Wilson a következő szezonban rendezni fog a Vígben.

Vízumot a menekülőknek

Olasz papok felvetése a „humanitárius folyosóról” – Budapesten a Pongrác úti kápolna, a menekültek nemzeti könyörgőtemploma őrzi a Trianonban elszakított területekről menekülők emlékét. 1956-ban Európa – talán lelkiismeretét is nyugtatva – számos magyar menekülőt fogadott be, pedig közülük sokan csupán a jobb élet reményében, nem pedig életüket mentve keltek útra. Számunkra minden menekülés bibliai példája a Szent Család menekülése Egyiptomba. Mégis tartunk a menekültáradattól, amely a Közel-Keletről és Afrikából igyekszik Európába eljutni.

Ez a főpap a szeretet és a béke világáért imádkozik

Beszélgetés Mindszenty bíboros esztergomi szobrának alkotójával, az orosz Vladimir Surovtsevvel – Monumentális köztéri alkotásai huszonhárom országban láthatók. Izlandtól Ausztráliáig, de Ázsiában, Amerikában, s természetesen Oroszországban is találkozhatunk műveivel. Moszkvában tizenkét szobrát állították fel. „Büszke vagyok arra, hogy Franciaországban négy alkotásom látható, ebből három Párizsban. Azt hiszem, kevesen mondhatják el ezt magukról” – vallja Vladimir Surovtsev szobrászművész, akinek Mindszenty Józsefről készített szoborkompozícióját május 2-án, a Mindszenty-zarándoklat alkalmával áldotta meg Erdő Péter bíboros. Surovtsev törékeny alkat, első pillanatban aligha gondolnánk, milyen súlyos anyaggal dolgozik – műveit általában bronzba önti –, a beszélgetés során azonban egy erős, mély lélek bontakozik ki.

Fair Play-díjas az Új Ember csapata

Május 9-én, nyolcadik alkalommal rendezték meg barátai, családja és pályatársai a budakeszi sportpályán a Nagy Gáspárról elnevezett kispályás labdarúgó emléktornát, a „Gazsi-kupát”. Kilenc csapat mérte össze tudását a sporteseményen. A csapatok tagjai közül többen egykor együtt játszottak a költővel.

Jóhiszemű kételkedő

Interjú a Stephanus-díjas Kányádi Sándorral – A XXIII. Szent István Könyvhét megnyitójának keretében május 11-én átadták az idei Stephanus-díjakat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szent II. János Pál pápa termében. Erdő Péter bíboros és Spányi Antal megyéspüspök teológiai kategóriában André-Joseph Léonard Mechelen-brüsszeli érseknek, irodalmi kategóriában pedig Kányádi Sándor Kossuth-díjas költőnek adta át a Szent István Társulat kitüntetését.

Teremtésvédelem: Madarak és fák

Amikor Rachel Carson 1962-ben megírta a Néma tavasz című korszakváltó munkáját, vajon tudott-e arról, hogy a madarak és fák napját a világon először Magyarországon szervezte meg Chernel István ornitológus, ahhoz az eseményhez kapcsolódva, hogy az európai államok 1902. március 19-én egyezményt kötöttek a mezőgazdaságban hasznos madarak védelme érdekében. Európában már akkor érezték, és a tudósok biztosak voltak benne, hogy a madarak és a fák, azaz a természet veszélyben van.

Mindszenty-zarándoklat hazánkért

A negyven éve elhunyt Mindszenty József bíboros, hercegprímás halálának évfordulójáról engesztelő zarándoklattal emlékeztek meg május 2-án az esztergomi bazilikában. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be, szentbeszédet mondott Ternyák Csaba egri érsek. Az évforduló alkalmából a Szent Adalbert- központ dísztermében átadták az újonnan alapított Mindszenty József-életműdíjat, valamint leleplezték a várfal tövében fölállított Mindszenty-szobrot. A főpásztort száz éve szentelték pappá, és hetven évvel ezelőtt kapta meg prímási kinevezését.

Boldogságkeresés a Kiscsillaggal

A Kiscsillag nevű alternatív rockzenekart 2005-ben alapította Lovasi András, az egykori Kispál és a Borz együttes frontembere. Igaz, nemzedékem számára – egy szűk körű magánfelmérés alapján – Lovasi neve még mindig egyet jelent a Kispállal, és a Kiscsillag névre viszonylag csak kevesen kapják fel a fejüket.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.