„Hogy elmondjam…”
Fotó: Kissimon István (képgaléria)

 

Az orvos Mengele tanítványa volt, és azt akarta megtudni, hogyan lehet a barna szemet kékre változtatni. Rita a cigány holokauszt túlélője. A Szent Egyed közösség meghívására nemrég Magyarországon járt, és május 15-én, Budapesten, a ferencvárosi Kaniziusz Szent Péter-templomban tanúságot tett.
„Cigány vagyok” – kezdi a történetét Rita, aki 1943-ban, a németországi Würzburgban született, úgynevezett szintó cigány családban. Nagyapja kosárfonóként kereste a kenyerét, apja, Gabriel Reinhard és a testvérei pedig zenészek voltak, akik magyar cigányzenét is játszottak, és színházakban, fürdőkben léptek fel. Anyja, Theresia Winterstein énekes- és táncosnő volt, napközben egy cukorkagyárban, este pedig a színházban dolgozott. Rita szerint a cigányok a mindennapi élet aktív szereplői voltak, ám 1933-ban, Hitler hatalomra kerülésekor – a zsidókéval együtt – megkezdődött a kirekesztésük. Ekkor mintegy huszonhatezer cigány élt Németországban. 1934-ben született meg a jogszabály, amelynek értelmében regisztrálni kezdték őket. „Mi, cigányok német állampolgárok voltunk, és korábban nem tartottak nyilván bennünket, nem határozták meg, ki cigány – mondja Rita. – Édesanyám mesélte, hogy az emberek azt gondolták, Hitler csak a zsidókat üldözi, hiszen ők részt vettek a politikában, mi, cigányok viszont nem, és mi katolikusok vagyunk.” 1936-ban aztán létrejött az úgynevezett Fajhigiéniai és Népességbiológiai Kutatóegység, azzal a céllal, hogy tudományosan vizsgálja a cigányokat. „Analizáltak minket, tanulmányozták az orrunk méretét és formáját, vért vettek tőlük és ujjlenyomatot – meséli az asszony. – Apámról is fennmaradt egy kép, amint éppen méricskélik. Kategóriákba soroltak bennünket, cigányokra és félcigányokra osztottak, és meg voltak győződve arról, hogy a cigányok genetikailag bűnözők, ezért antiszociális elemek.”
Rita egész családja átment ezen a procedúrán. 1938-ban aztán a Gestapo emberei megjelentek a nagyapjánál, elvették a birtokát, és arra kényszerítették, hogy családjával együtt hagyja el az otthonát. Egy másfél szobás lakásban húzták meg magukat, öten osztoztak néhány négyzetméteren. 1942-ben, amikor már csaknem minden német zsidót deportáltak, megkezdték a cigányok sterilizálását. Azt, aki nem akart beleegyezni ebbe, megfenyegették, hogy Auschwitzba viszik – ez, vagyis a halál volt az alternatíva. Rita édesanyját is bevitték a nácik, és választás elé állították: vagy megy a haláltáborba, vagy beleegyezik a sterilizálásba, és aláírja a papírt arról, hogy a beavatkozásig nem létesít kapcsolatot férfival, illetve nem esik teherbe. Az alig húszéves lány rémült volt, nem tudta, mit jelent ez az egész, mit akarnak csinálni vele. 1942-ben, a műtétre kijelölt időpont előtt teherbe esett. Ezt jelentenie kellett a Gestapónak. Bevitték, hogy abortuszt végezzenek rajta, a vizsgálatok során azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ikreket vár. Ekkor egy újabb papírt írattak alá vele, amelyben rögzítették, hogy a születendő gyermekeket tanulmányozás céljából átadja majd a hatóságoknak, ellenkező esetben elhurcolják Auschwitzba.
Theresiát Heyde, a würzburgi egyetemi kórház professzora vizsgálta, aki Mengele tanítványa volt. Mengele, az auschwitzi cigányláger későbbi orvosa az ikrek, különösképpen a cigány ikrek kutatásával foglalkozott. Genetikus volt, és egy szőke, kék szemű fajt akart létrehozni. Tanítványa, Heyde is részt vett a kísérletekben. Ő volt a felelőse a szellemi és testi fogyatékossággal élők kiirtását célzó úgynevezett T4 programnak is. Több mint százezer sérült ember halálos ítéletét írta alá. Rita és az ikertestvére, Rolanda 1943. március 3-án született meg. A szülésnél négy egyenruhás orvos volt jelen, akik azonnal elvitték az anyjuktól a gyermekeket. Az asszony csak öt nappal később láthatta őket. Egy hét elteltével hagyhatták el a kórházat, és Theresia, miközben hazafelé tartott, attól félt, hogy a családját deportálták Auschwitzba. 1943-ban ugyanis már csaknem az összes szintó haláltáborban volt. Az anya nem sokáig lehetett együtt a gyermekeivel. Alultápláltsággal kórházba utalták a kicsiket, és Theresia, akit egyébként a szülés után rögtön sterilizáltak, meg sem látogathatta őket. Két hét múlva, amikor már nem bírta tovább nélkülük, édesapjával együtt bement a kórházba, és így könyörgött: „Hol vannak a gyerekeim? Kérem, hadd lássam őket!” Az ápolónő végül megmutatta neki az egyiküket, Ritát, mire a nő azt kérdezte: „Hol van a másik?” A nővér egy fürdőhelyiségbe vezette. Rolanda egy kádban feküdt, törölközőbe csavarva, kötszerrel a fején. Halott volt.
Az asszony pánikba esett, kirohant a fürdőszobából, át a gyermekosztályra, kivette másik lányát a kiságyból, és odaszólt az apjának: „Találkozunk a szokott helyen!” Kiszaladt a kórházból, karjában a kicsivel, akinek ugyancsak be volt kötve a feje. Theresia a Szent Rita-kápolnába vitte a gyereket, akit ott azonnal megkereszteltek. A Rita nevet kapta. Amikor hazament, az SS már várta, és elvették tőle a kislányt. Egy évig fogalma sem volt arról, hol lehet a gyereke. 1944-ben, a nácik bukása után aztán levelet kapott a Vöröskereszttől, hogy hova mehet a lányáért. „Sokáig nem tudtam, mi történt velem – mondja Rita –, anyám nem akart beszélni, hogy megkíméljen engem.” Rita azonban sokat betegeskedett, sokszor elájult már gyermekkorában is, és mivel gyengécske volt, felmentették az iskolába járás kötelezettsége alól. Felnőttként, harminchárom éves korában egyszer elvesztette az eszméletét vezetés közben, és balesetet szenvedett. Amikor a kórházban megvizsgálták, furcsa sebhelyeket találtak a koponyáján. Az akkor már Amerikában élő nő ekkor tudta meg, mi történt vele: csecsemőkorában Heyde professzor kísérleteket végzett rajta, mert arra volt kíváncsi, hogyan lehet a szem színét megváltoztatni. Koponyájába, a szeme mögé fecskendezett be bizonyos anyagokat. Testvére is hasonló kísérleteknek volt kitéve, ő azonban nem élte túl a beavatkozásokat. Heyde professzort a háború után börtönbe zárták, de megszökött, és tíz évig álnéven praktizált. Később ismét letartóztatták, végül a börtönben felakasztotta magát.
Rita családtagjai közül sokakat deportáltak Auschwitzba, akik aztán ott is haltak meg. „Ha valaki megérkezett oda, és napokig nem kapott enni és inni, többé már nem volt ember – mondja Rita. – Egy szám volt csupán, amit a karjára tetováltak.” Csak 1943 februárja és novembere között majdnem tizenkilencezer cigányt hurcoltak el a Német Birodalomból és a megszállt területekről Auschwitz-Birkenauba. Összességében mintegy huszonháromezer cigány lehetett a táborban, és becslések szerint ötszázezret gyilkoltak meg a Harmadik Birodalom ideje alatt. Rita 2012-ben járt először Auschwitzban, ami megrázó élményt jelentett számára, hiszen a nagyapja is ott halt meg. Az utazását követően döntött úgy, hogy beszél arról, ami vele történt. „A hitem segített át mindenen, és ez ad erőt ahhoz, hogy tanúságot tegyek – mondja. – Megbocsátottam, ami történt, hogy majd Isten is megbocsásson nekem, de nem felejtem el, és mesélek, hogy soha többé ne történhessen meg ilyesmi. Úgy érzem, az a küldetésem, hogy elmondjam a történetem, és a felnövő nemzedék megtanulja, hogy minden embert tisztelni kell. Ha már nem tudok beszélni, a mostani fiatalok lesznek majd a hangom, amely azt mondja, hogy a különféle emberek igenis élhetnek együtt, hiszen mindenkiben ott van az isteni, és Isten szemében mind értékesek vagyunk. Isten mindnyájunkat szeret – csak ezt akartam elmondani.”

Cigányok Auschwitzban

Himmler 1942 végén rendelte el, hogy a cigányokat deportálják Auschwitzba. Az első csoport 1943 februárjában érkezett meg, majd egyre többen lettek. Az egész tábor éhezett. Nemritkán a fiatal lányok tartották el a családot: zenéltek, táncoltak, néhányukat az SS-katonák élelemért cserébe prostitúcióra kényszerítettek. Hamarosan járványok törtek ki a táborban, és naponta több tucat holttestet vittek a krematóriumokba. A tábor főorvosa, Mengele több ezer tífuszost küldött a gázkamrákba. Himmler a szörnyű körülmények láttán utasította Hösst, Auschwitz parancsnokát, hogy semmisítse meg a cigányokat. A cigánytábort május 16-án akarták felszámolni, aznap érkeztek ugyanis az első magyar zsidó transzportok, és kellett nekik a hely. A romák azonban ellenálltak, az SS-katonák pedig visszavonultak, hiszen nem kockáztathattak meg egy felkelést a magyar akció első napján. A cigánytábor története 1944. augusztus 2-án ért véget (ez a nap a roma holokauszt emléknapja). A cigányok egy részét más táborokba vitték, a legtöbbjét viszont krematóriumokba szállították. A vetkőzőkben ezt kiabálták: „Nem csináltunk semmi rosszat! Élni akarunk!” Hajnalban elgázosították őket, holttestüket gödrökben égették el. A kiürült cigánytábort magyar zsidók foglalták el. (Forrás: A holokauszt Magyarországon honlap)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.