Léonie Françoise de Sales Aviat

Léonie Aviat néven született Franciaországban, Sézanne-ban, 1844. szeptember 16-án. Tizenegy éves korában beíratták a vizitációs nővérek troyes-i bentlakásos iskolájába. Itt Louis Brisson atya lett a lelkivezetője, aki különös figyelemmel fordult az akkoriban a jobb élet reményében a városokba özönlő szegények felé.

A Jordán vizében

Idén január 10-ére esik Jézus megkeresztelkedésének ünnepe. Az esemény leírását a következő szavakkal kezdi meg Szent Márk evangéliuma: „Azokban a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkereszteltette magát Jánossal a Jordánban.” A Szentföldön járva két évvel ezelőtt januárban láttam először a Jordán folyót. Útitársaimmal jártunk északon is a forrásánál, és megfigyelhettük azt a bőven termő vidéket, amely a Jordánt övezi. A folyó partján két olyan hely is van, ahol Jézus megkeresztelésének emlékét őrzik.

Isten vonzásában – Születésnapi beszélgetés Barsi Balázzsal

Amikor novemberben interjút kértem tőle közelgő hetvenedik születésnapja alkalmából, nem könnyen állt kötélnek. Kedvesen csak annyit mondott, sem ő, sem az élete nem túl érdekes ehhez. Ám miután megnyugtattam, hogy elsősorban arról kérdezném, mi foglalkoztatja mostanában, kedvességéhez a tőle megszokott lelkesedés is hozzátársult. Advent első vasárnapja után találkoztunk Sümegen, ahol egyszerű, de nagyszerű vendéglátásban részesített bennünket. Komoly kérdéseket érintő, mégis jó hangulatú beszélgetésünk a derű ideje is volt. Barsi Balázs lánglelkű szónok és ízig-vérig ferences lélek (aki például nem mulasztja el esténként meghallgatni a rádióban az esti mesét). Olyan ember, aki mellé jó odakuporodni, akit jó egyszerűen csak hallgatni.

Ferenc pápa üzenete a vallások közti párbeszédért

Idén januárjától Ferenc pápa videóüzenet formájában adja át a hagyományos havi imaszándékait. A 2016-os év első imaszándéka: hogy a különböző vallású férfiak és nők közötti őszinte párbeszéd a béke és az igazságosság gyümölcsét teremje. A videó spanyol nyelvű, angol felirattal. A videóüzenet összegzését hírek rovatunkban olvashatják magyarul.

Ferenc pápa a vallások közti párbeszédért

Idén januárjától Ferenc pápa videóüzenet formájában adja át a hagyományos havi imaszándékait. Az év első imaszándéka: hogy a különböző vallású férfiak és nők közötti őszinte párbeszéd a béke és az igazságosság gyümölcsét teremje. „Az emberek nagy része az egész földkerekségen hívőnek mondja magát, és ennek a vallások közti párbeszédhez kell vezetnie. Csak párbeszéd által vethetünk … Olvass tovább

Az irgalmasság oázisai

Taizéi találkozó a Grál-városban, Valenciában – A taizéi ökumenikus közösség fennállásának hetvenötödik és Roger Schütz testvér, az alapító meggyilkolásának tizedik évében december 28. és január 1. között a spanyolországi Valenciában rendezték meg a közösség harmincnyolcadik nemzetközi találkozóját, amelyen ezúttal is katolikus, protestáns és ortodox fiatalok tízezrei vettek részt szerte Európából. A Roger testvér által a hetvenes években elindított bizalom zarándoklatának helyszíne már sokadszorra volt Spanyolország, de először a Grál-város. Alois testvér bejelentette: a következő európai találkozó Rigában lesz. Lettország korábban még sohasem adott otthont a taizéi találkozónak.

2016.01.10.

Köszönjük a hetvenedik születésnapját ünneplő Barsi Balázs ferences szerzetest. Csaba László közgazdászt kérdeztük az év gazdasági kilátásairól. Beszámolunk a taizéi közösség és a fiatalok valenciai találkozójáról, illetve a teremtésvédelemmel kapcsolatos új feladatokról és lehetőségekről.

Családmese

Soós Katalin története, avagy a nagymama patikája – „Az én nemzedékemnek leginkább a hős szovjet ifjúgárdistákat illett volna példaképül választania. Ezzel ellentétben bennem az erdélyi nagyanyám vált eszményivé: kitartó, sosem panaszkodó asszony volt, szálfa termete egy erdélyi fenyő képét juttatta eszembe. A legjellemzőbb tulajdonsága az volt, hogy minden helyzetben megtalálta az utat, amelyen újra el lehet indulni” – vallja nagyanyjáról a Londonban élő, ízes beszédű Soós Katalin. Nemrégiben novellát írt a szívós, kitartó asszony élettörténetéből, akinek sorsán keresztül bepillantást nyerhetünk a XX. századi erdélyi családok életébe.