Egy ártatlan lány és egy csöppnyi gyermek nyomában a Szentföldön – Az elmúlt évem talán legmeghatározóbb eseménye a szentföldi utazás volt. Mert a Szentföld az a hely, ahol Isten és ember a lehető legközelebb, már-már kézzelfoghatóan közel kerülhet egymáshoz. Szerettem ott lenni, és magam elé képzelni az egykori vidéket és az akkori embereket.
„– Apám, édesapám, mondja meg igazán, / Hogy hol van s merre ment az én édesanyám!” Kőmíves Kelemen balladája, a falba épített asszony története jár a fejemben, amikor a város fölé magasodó, a gyermekotthonból is látható hajdani erődítményre, Déva várára nézek. „Itt maradsz?” – kérdezi a kis Anna, miközben a nyakamban csüng. Bárcsak maradhatnék, gondolom, mert úgy érzem, hogy itt egészen közel van a Jóisten. Pedig hát egy hatalmas szürke panelház fogad, ez maga a gyermekotthon. „Isten hozott benneteket!” – lép ki az ajtón ölelésre tárt karokkal, mosolyogva Csaba testvér. Ő is a panelház egyik lakója. El sem tudom mondani, mennyire vártam a vele való találkozást. Ahogy bemegyünk az étkezőbe a gyerekekhez, máris odasereglenek köréje, és ő jól megdögönyözi mindet. Böjte Csaba két éve szerkesztőségünkben járt, most pedig mi látogattuk meg őt Déván. Sokat beszélgetünk, és ő olyan egyszerűséggel mond olyan nagy dolgokat, hogy azt érzem: úgy kerek a világ, ahogy van.
Egy ismeretlen sváb festő a XVI. század első felében úgy festette meg Jézus születését, hogy valószínűleg sohasem járt a Szentföldön, Betlehemben. Nem láthatta a tájat, az évszázadok alatt sem változó ruhákat, eszközöket, épületeket, de színes kép élt a képzeletében – a szívében – a világtörténelem legszebb éjszakájáról.
„A kis Jézus nem páncélban, nem kivont lángpallosú kerubok között jött közénk, hanem egyszerűen csak itt van köztünk, így, pici betűkkel. Akkor is volt háború, bűn, nyomorúság meg minden, de Isten mosolyog, bízik a mennyei Atya teremtette csodálatos világban. Jézus Krisztus üres kézzel jött el hozzánk karácsony estéjén. Nem hozott ajándékokat, nem osztott semmiféle mennyei szuvenírt. Ő maga akart áldás lenni, az ajándék, Isten szeretetének csodás megnyilvánulása.” Böjte Csaba gondolatai ezek. Déván jártamban valami hasonlót tapasztaltam: „kisjézusokat” láttam, ajándékká, Isten áldásává vált gyermekeket, akik ott vannak Csaba testvérnek, a nevelőknek, egymásnak, így, pici betűkkel, és felvidítják, boldoggá teszik az embert.
Szakadatlanul hullott a hó. Orromat a hideg ablaküveghez nyomtam, hogy közelebbről láthassam a kinti mesevilágot. Az ünnepi díszbe öltözött fákat, a szétnyíló ágú bokrokat, a szürkeségbe vesző dombokat, a hópihékké változó tejes eget.
Karácsonyi számunkban többek között Böjte Csaba ferences szerzetessel, Kocsis Fülöp metropolitával, Hetesi Zsolt fizikussal, Csíkszentmihályi Mihály pszichológussal, Gryllus Vilmos zenésszel és Borbás Marcsi műsorvezetővel olvasható interjú. Emellett írunk a Bárka közösség első, franciaországi műhelyéről, a püspökszentlászlói Mária életét felidéző meditációs útról, valamint a boldog házasság akadályairól és lehetőségeiről is.
Betlehemkiállítás a Néprajzi Múzeumban – Assisi Szent Ferenc 1217-től remeteségben élt az umbriai Greccio mellett, de igen szerette a városlakókat is, gyakorta meglátogatta őket, hogy prédikáljon nekik. Isten Szegénykéje 1223 karácsonya előtt ajándékkal lepte meg az embereket. Egy János nevű gazda segítségével jászlat állíttatott fel, mellé szalmát, szamarat és ökröt hozatott, és pásztorokat kért meg arra, hogy elevenítsék fel Jézus születésének szent eseményeit. Greccióban azóta mindennap karácsony van, hiszen a zarándokhellyé vált település olyan pápai kiváltságot kapott, hogy az év bármely szakában bemutathat karácsonyi szentmisét.
A betlehemeknek s az első karácsonyéjszakát ábrázoló képeknek hagyományos alakja az ökör és a szamár. Ismerősként köszöntjük őket, nemcsak azért, mert megszoktuk, hogy ott vannak a kis Jézus közelében, hanem azért is, mert valóban odaillenek a jászol mellé. Mégsem árt tudnunk, hogy az evangélium karácsonyi beszámolójában kifejezetten nem esik szó róluk. A Biblia íróinak nem szokása, hogy egy-egy esemény színhelyét pontosan leírják, figyelmük rendesen csak a lényeges szereplőkre irányul. Jézus születéséről is csak ennyit ír Szent Lukács: „Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson” (2,7).