A Biblia üzenete: Az atya ajándéka

Nagyböjt negyedik vasárnapján a tékozló fiú evangéliumi példázata hangzik el (Lk 15,1–2.11–32). Az irgalmasság szentévében az atya alakjára igyekszünk figyelni, követve a jubileumi mottót: „Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36).

Ne feledjük arcukat! – A bevándorlásról vallási és etnikai szempontból

Bár Magyarországra egyelőre nem érkeznek nagy számban menekültek, szakértők szerint a következő éveknek is a migráció lesz a legnagyobb politikai és társadalmi kihívása. Az Európai Unió tagjai még mindig nem tudtak közös nevezőre jutni, a legnagyobb jólétben élő nyugati országok vezetői pedig tanácstalanok a tekintetben, hogy honnan és mennyi menekültet fogadjanak be. Annyi biztos, hogy mihamarabb döntésre kell jutni, hiszen becslések szerint harmincnyolcmillió potenciális bevándorló várakozik arra, hogy útnak induljon Európa felé.

Szemlélődés: önfeladás és teljesség

A keresztény lelkiség gyakorlatias. Jézus Krisztus közöttünk jártában két lábbal állt a földön, s nyomán a keresztény spiritualitás is bizonyos értelemben – ha nem is földhözragadt – legalábbis földközeli. Szeretni csak konkrétan lehet. Ezért van az, hogy manapság a lelki élet avatott tanítói (lelkigyakorlatokat adó atyák, nővérek és laikus keresztények) – ahelyett, hogy magasztos és kenetteljes prédikációkat tartanának – gyakran egyszerűen csak arra igyekeznek rávezetni bennünket, hogy megtanuljunk elcsendesedni. Aki időt tölt a természetben, aki egyedül marad önmagával és (újra)tanulja a valóság érzékelését, az fokozatosan lecsendesedik. Megtanul egy gyermek szemével körülnézni: mintha mindent először látna; vagy mintha utoljára.

2016.03.06.

Riport Pócspetriből, a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott rendezvényről és a Parma fidei – Hit pajzsa-díj átadásáról. Írunk Ferenc pápa gyerekeknek készült könyvéről, valamint a fogyatékkal élő emberek által működtetett Nem Adom Fel Kávézóról is.

Pápai családdokumentum húsvét előtt

Várhatóan még húsvét előtt megjelenik Ferenc pápának a házasságról és családról szóló tanító irata. Ennek egyik fejezete „a sérült családokról” szól majd. A fejezet kulcsszava az integráció, az érintett párok és családok beilleszkedése az egyház életébe – mondta a pápa azon a sajtótájékoztatón, amelyet február 18-án a Mexikóból Rómába tartó repülőgép fedélzetén tartott. Az integráció fontosságát már a tavaly októberi családszinódus is hangsúlyozta.

A látható láthatatlan – Hamvas Béla: Litai

Bár Hamvas Béla munkásságának legnagyobb része már hozzáférhető a nagyközönség számára, még mindig vannak olyan írások, melyek meglepetéssel szolgálhatnak mindazoknak, akik nagyra becsülik a „nevezetes névtelen” életművét. Közéjük tartozik az a könyvecske, mely a Medio Kiadó gondozásában jelent meg az év végén. Ebben Hamvas Béla Litai (Imádságok) című versét olvashatjuk.

A legfontosabb, hogy Magyarországról beszéljek

Habsburg-Lotharingiai Eduard, hazánk Szentszéknél akkreditált nagykövete december 7-én adta át megbízólevelét Ferenc pápának. Azóta folyamatosan járja a vatikáni hivatalokat, bemutatkozó látogatásokat tesz nagykövettársainál, magyar és külföldi vendégeket hív meg rezidenciájára. Arra kértem, hogy meséljen olvasóinknak munkájáról, az első hónapok tapasztalatairól, életútjáról és családjáról.