Paloznaki virágvasárnap

Fotó: Kissimon István

 

Ajtós József László esperes, a falu plébánosa, aki több, mint két évtizede szolgál Paloznakon, így mesél szeretett falujáról: „Miután idehelyeztek, a vidék szépsége egyből megragadott. Később szembesültem azzal, hogy itt nemcsak a táj kedves, hanem az emberek is. Az egyik falugyűlésen mondtam is, ez a mosoly faluja, amely olyan, mint egy ékszerdoboz, s benne a legdrágább kövek a polgárok.” Karl Rauber apostoli nunciusként öt évig élt hazánkban, és ötször járt Paloznakon (a szomszédos Felsőörsre és Lovasra is ellátogatott). A templomot a restaurálás után megáldotta. Akkor ő ezt mondta: ez az istenháza a mennyország előszobája.
Paloznaknak hosszú ideig nem volt kálváriája, az itt élő és tevékenykedő Márffy István grafikus kezdeményezésére a helyi családok támogatásával és a Paloznak Jövőjéért Közalapítvány jóvoltából épült meg a keresztút az egyik domboldalban. A hozzá tartozó kálváriakápolnát Gallyas Balázs rendezte be pléhből, 1999-ben áldotta meg Márffy Gyula érsek. Sajnos a hegyi kálvária olajképei az erős napfénytől gyorsan tönkrementek, ezért szükségessé vált egy új keresztút felállítása. A falu, a plébános és az alapítvány ismét összefogott. Csak a kápolna maradt meg eredetiben, a pléhkrisztussal. Petrás Mária új stációit Korzenszky Richárd áldotta meg tavaly ősszel.

160320_Petras_I

160320_Petras_kereszt

160320_Petras_XII

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .