2016.08.14.

Az Új Ember e heti számában beszámolunk a Makkosmárián rendezett domonkos fesztiválról, interjút közlünk Palánki Ferenc püspökkel a krakkói ifjúsági világtalálkozóról, és írunk a fogyatékkal élő gyerekek számára Debrecenben rendezett Szent Damján-táborról. Emellett elolvashatják a Maroun Laham közel-keleti érsekkel készült interjút, és megismerhetik Ferenc pápa gondolatait a plébánia jövőjéről és a gender-elméletről.

A díványboldogság rombol le minket

A krakkói ifjúsági világtalálkozón, melyet július 25. és 31. között rendeztek meg, mintegy másfél millió zarándok vett részt a világ százhetvennyolc országából. A zárómisén jelentette be Ferenc pápa, hogy a következő világtalálkozó 2019-ben Panamában lesz. A krakkói seregszemle egyik csúcseseménye a július 30-án este megtartott imavirrasztás volt. A szentatya beszédét az alábbiakban teljes egészében közöljük.

2016.08.07.

Az Új Ember e heti számában közöljük Ferenc pápának a krakkói ifjúsági világtalálkozó imavirrasztásán mondott beszédét és Erdő Péter bíborosnak a világtalálkozó magyar fiataljai részére tartott katekézisét. Emellett beszámolunk Takács Nándor székesfehérvári nyugalmazott püspök temetéséről, valamint a balassagyarmati Szent Anna-napi búcsúról.

Csillagösvényen a jóság partjára

Böjte Csaba és a karéneklés hatalmas ereje – Ki más is lehetne Szántód védőszentje, mint az első „kompos”, Szent Kristóf? A zarándokok, utazók közbenjárója nemcsak a balatoni település, hanem az egész régió védőszentje. Már az 1735-ben a Szántódpuszta feletti dombra épített kápolnát is az ő tiszteletére szentelték. 1973-ban Lékai László elevenítette fel a régi korok hagyományát – modern tartalommal, az autósok megáldásával kiegészítve –, s ezzel ismét búcsújáró hellyé tette a festői környezetben álló kápolnát. Négy évvel ezelőtt pedig Böjte Csaba és a Marosszéki Kodály Gyermekkar Csillagösvény elnevezésű missziós körútjának egyik állomása lett a szántódpusztai kápolna.

Ahol sötétség van, ott kell világítani

Sajgó Szabolcs a Szentjánosbogár mozgalom nyári lelkinapjairól – Idén nyáron is, csakúgy, mint az elmúlt több mint húsz esztendőben, országszerte megrendezik a Szentjánosbogár-táborokat gyermekeknek, kamaszoknak és felnőtteknek. A Szentjánosbogár lelkiségi mozgalom egyik létrehozójával, Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetessel, a Párbeszéd Háza igazgatójával beszélgettünk.

A teremtéstől a mennyei Jeruzsálemig

Dejcsics Konrád bencés szerzetes a Szent Márton-évről – Olyan, mint egy kétrészes, hatfelvonásos világdráma, amelynek címszereplője ugyan egy pillanatra sem jelenik meg a színen, ám minden jelenet róla, koráról és hatásáról szól. Nyár elején nyílt meg az egyik legjelentősebb és legnagyobb szabású hazai kiállítás Szombathelyen és Pannonhalmán Szent Márton és Pannónia – Kereszténység a római világ határán címmel. A tárlat apróságairól, a közösségi és ökumenikus szellemű pannonhalmi ünneplésről, az újrainduló Arcus Temporum művészeti fesztiválról és a Szent Márton-év további eseményeiről Dejcsics Konrád bencés szerzetessel, a főapátság kulturális igazgatójával beszélgettünk.

2016.07.31.

Az Új Ember e heti számában interjút közlünk Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetessel a Szentjánosbogár mozgalom nyári lelkinapjairól. Emellett írunk a Gyulafehérvári Caritas szenvedélybetegeket segítő programjáról, a krakkói ifjúsági világtalálkozó előkészületeiről, valamint a szántódpusztai Szent Kristóf búcsúról, amelynek szentmiséjét Böjte Csaba celebrálta.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.