2016.09.11.

Az Új Ember e heti számában írunk Kalkuttai Teréz anya múlt hétvégi szentté avatásáról, továbbá interjút találhat az aranymisés Alberto Bottari de Castello apostoli nunciussal. Ezen kívül olvashat több egyházi tanintézmény évkezdő szentmiséjéről és arról, hogy taizéi találkozót szerveznek Pannonhalmán.

Egy falatnyi Magyarország – Szent István élő öröksége Bécsben

A bécsi magyar katolikus egyházközség augusztus 27-én – mint az augusztus 20-a utáni szombaton minden évben – az államalapítónk ereklyéjét őrző Stephansdomban, majd az érseki palota udvarán megrendezte Szent István-ünnepét és búcsúját. Több mint ezer vendéget, harmincöt csoportot – köztük kórusokat és néptáncosokat – fogadtak Felvidékről, Erdélyből, Magyarországról. A mise főcelebránsa Dékány Sixtus ciszterci apát volt.

Az ördögűzés valójában örömteli esemény

Exkluzív interjú Francesco Bamontéval, a Vatikán hivatalos ördögűzőjével – Az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének elnöke, Róma és a Vatikán hivatalos ördögűzője augusztus 27-én a III. Szeretetláng Fesztivál keretében Budapesten járt. Ekkor készítettünk vele exkluzív interjút arról, hogy miért beszélünk ma olyan keveset az ördögről, és hogy mennyire nem olyan az ördögűzés, mint amilyennek a filmek alapján elképzeljük.

Mutassuk meg mindenkinek Isten szeretetét

Negyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) programot, amelynek kiemelt célja a katolikus egyház tanításának bemutatása. Az eseményre ezúttal a budapesti Március 15. téren kerül sor szeptember 16. és 17. között. A rendezvény üzenetéről Székely János püspökkel, az MKPK Caritas in Veritate Bizottságának elnökével beszélgettünk.

Keressük a közösség javát!

A mohácsi vész 490. évfordulóján, augusztus 28-án Mohácsra látogatott a Szent Jobb. A program keretében a fogadalmi templom előtti szabadtéri oltárnál engesztelő-emlékező szentmisét mutattak be, amelynek fő­ce­leb­ránsa és szónoka Erdő Péter bíboros volt.

„Mind az Úr Jézus tanítványai vagyunk”

Még néhány nap, és kezdődik a tanév. A Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet (KPSZTI) nyár elején kinevezett új igazgatójával, Tokár János ferences szerzetessel a pedagógusok előtt álló kihívásokról, az egyházi tanintézményeknek a mai világban betöltött szerepéről beszélgettünk.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.