A gyermek Jézusról és Máriáról – másként

Érdekes véletlen, hogy majdnem napra pontosan akkor kezdett bennem megformálódni ez a rendhagyó karácsonyi jegyzet, amikor a kiváló teológus és képzőművész, Békési Sándor éppen az itt is látható világhírű képet osztotta meg Facebook-oldalán, a rá jellemző, mesterien pontos képértelmezések egyikével. Ez a festmény egy ismeretlen rajnai festő műve, a Paradicsomkertecske, amely 1410 körül keletkezett. A gyönyörű látványnak egy 26,3 x 33,4 centiméteres tölgyfalap ad otthont. A festmény tojástemperával és olajfestékkel készült, s a frankfurti városi galériában látható. Jómagam sok-sok évtizeddel ezelőtt művészettörténész édesanyám egyik könyvében találkoztam vele. A pontos szakmai adatokat Békési Sándornak és egykori kedves kollégámnak, Németh István művészettörténésznek köszönöm.

Ferenc pápa imát kér a budapesti eucharisztikus kongresszusért

December 15-én, a Gaudete-vasárnapon a Szentatya a mise evangéliuma alapján az örömről és a kételyről mint az emberi élet velejáróiról elmélkedett. Hangsúlyozta, hogy Isten egész emberi valónkat akarja átjárni, Jézus azért jön, hogy gyógyítsa betegségeinket és az ő örömét adja nekünk. Az Angelus után a pápa imát kért a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért. A Szentatya beszédének teljes fordítását közreadjuk.