A gyermek Jézusról és Máriáról – másként

A képpel való újabb találkozásom pedig idén novemberben történt, amikor Kántor Péter költő hetvenedik születésnapját ünnepeltük. Az ő Jég-öröm című, legújabb könyve, egy festményekben gazdag versalbum, amelyet a Magvető Kiadó jelentetett meg, igazi adventi-karácsonyi ajándék lehet a költészet és a piktúra barátainak. Az értékes gyűjtemény nyitódarabja éppen a Paradicsomkertecske verssé lényegült változata, természetesen az ihlető képpel. Néhány sorát idézem:

„Hol alabástrom fehér fal kerít kertet,
kert közepén Mária
Mária lapoz piros könyvet,
korona jóságos, szelíd fején,
sárga aranykorona fején,
hol elfordul a hatszögű márványasztaltól Mária magába,
a gyümölcsöstáltól, a pohártól magába,
hol piros könyvet lapoz befelé forduló Mária,
a kert közepén iskolakék ruhában
…………………………………………..
hangtalan leánynövendékek hajladoznak hangtalan:
vizet mernek, gyümölcsöt szednek kosárba…
Kisjézust tanítja citerázni az egyik,
Kisjézus gondtalan lebegő fehér gombóc még most,
Mária lába előtt lebeg a piros virágok fölött,
Cecília tanítja őt citerázni…”
(Kántor Péter: Paradicsomkertecske, részlet)

A régóta ismert festményt újra- meg újranézve és a most megismert verset számtalanszor elolvasva eszembe jutott egy talán rendhagyó, de a születés ünnepétől – remélem – nem idegen gondolat. Ez a kép-szöveg együttes voltaképpen ugyanarra emlékeztet bennünket, mint Bach Karácsonyi oratóriuma: Jézus születésének maradéktalan örömet sugárzó, a telet és az emberi fájdalmakat törlő, mindnyájunkhoz megérkező, nagybetűs Ajándékára. Ahogyan e sugárzó, vigasztaló oratórium elején énekli a kórus: „Örvendjetek, vigadjatok / dicsérjétek e napokat.” Nem sokkal később pedig ezek a sorok csendülnek fel az alt szólista ajkán: „Készülj, Sion, / hogy gyengédséggel fogadd / a legszebbet, a legkedvesebbet” (Uhrmann György nyersfordítása).
Igaz, itt a helyszín nem a betlehemi istálló, s nincs havas táj sem a Kisdedhez bandukoló pásztorokkal. Egy kora nyári, nagyon mozgalmas jelenet részesei lehetünk, amelyben Jézus már nem karon ülő, inkább „óvodáskorú”, s éppen muzsikálni tanul, természetesen a legenda szerint az arra leginkább méltó szenttől, Cecíliától. A festmény és a vers tobzódik a színekben, s ha a szövegben nem is jelenik meg, a képen, bár szerényen megbújva, de látható egy szamócabokor, telis-tele érett bogyókkal, sokunk gyerekkorának kedves gyümölcsével. Mária pedig, bár koronát visel, itt mégsem igazán királynő, csupán egy, a gyerekkorból éppen csak kinőtt, olvasgató, álmodozó iskolás lány. Aki azért rangban a körülötte nyüzsgő, fiatal lányok fölött áll. Protestáns szemmel nézve valahogy így képzelhetjük el Lorántffy Zsuzsanna híres sárospataki kertjét, az általa nagy szeretettel nevelgetett növényekkel, gyümölcsökkel és a keze alá adott nemeskisasszonyokkal.
A képen a teljesség kedvéért felbukkan három szent férfiú, György, Mihály és Sebestyén is. Olyan ez a jelenet, mintha előzetes vigaszt kínálna a Jézust ért minden megpróbáltatásra, megcsúfoltatásra és szenvedésre. A megszámlálhatatlan, nagy művészi és lelki értékű karácsony-, illetve húsvétábrázolás mellett lelkünknek jól esik ez a szokatlan pillanat-panoráma, mely nem Jézus életének nagy történéseit ábrázolja, csupán egy napsugaras nyári délutánt.
A hívő embereket gyakran éri az a vád, hogy örömtelenül, szürkén és egyhangúan morzsolják az életüket. Az ismeretlen rajnai festő képe, Bach remekműve és még sok-sok alkotás bizonyítja, hogy ez igaztalan és értelmetlen, sőt hamis vád. Meglehet, az olcsó és sokszor kifejezetten romboló örömködési formák távol állnak tőlünk, de a valódi, a tiszta öröm – nem. Gondoljunk erre is, mondjunk köszönetet ezért is 2019 karácsonyán.

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..