Trentinói hagyomány szerint készült a betlehem Rómában

December 5-én délután leplezték le a Szent Péter téren felállított betlehemet. Idén az észak-olaszországi Trentino tartomány egy kis faluja, Scurelle ember nagyságú, fából készült szobrai elevenítik föl Jézus születését. A téren felállított fenyőfán – mely a Vicenza-közeli Rotzo falu ajándéka – is ekkor gyúlnak ki a fények.

Jézus nem azért jön, hogy elemésszen, hanem hogy tápláljon

A pásztorokkal együtt lépjünk be az igazi karácsonyba, vigyük el Jézusnak, amik vagyunk, a kirekesztettségeinket, a be nem gyógyult sebeinket – hangsúlyozta Ferenc pápa 2016-ban, szenteste a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén. A Szentatya homíliáját (amit az idei évhez hasonlóan, az „A” liturgikus évben előírt perikópák alapján mondott el) adjuk közre az alábbiakban.
„Isten üdvözítő kegyelme megnyilvánult minden ember számára” (Tit 2,11). Pál apostol szavai feltárják ennek a szent éjnek a misztériumát: megjelent Isten kegyelme, az ő ingyenes ajándéka; a nekünk ajándékozott Gyermekben konkréttá válik Isten irántunk érzett szeretete.