Ezen kegyesség indítson téged, hogy bűneinken felülkerekedj, megóvva minket vágyunkat is teljesíted: (midőn) betöltesz minket arcod (látásával). Míg a Iesu nostra redemptio kezdetű himnusz harmadik versszakában az Úr alászállását és mennybemenetelét öntötte himnikus versbe a szerző, addig a negyedik versszakban ennek a misztériumnak megváltástani és eszkatologikus vonatkozásait foglalja össze. A himnuszköltő a második versszakban föltett kérdésre válaszol – melyben a szenvedésről és a kereszthalálról énekelt: „Ez a kegyes szeretet vezetett, s vezessen most is, Urunk!” A harmadik és így a negyedik versszak hátterében Szent Péter apostol első levelének sorait találjuk: „Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy minket Istenhez vezessen. Test szerint megölték ugyan, de a Lélek életre keltette. Őbenne ment el, hogy azoknak a lelkeknek is hirdesse az örömhírt, akik a börtönben voltak, akik egykor hitetlenek voltak, amikor Isten türelmesen várt Noé napjaiban, míg a bárka épült, amelyben kevés, összesen nyolc lélek menekült meg a víz által. Ennek felel meg most a keresztség, amely titeket most megment, nem a test szennyének lemosása által, hanem mint a jó lelkiismeret kérése Istentől Jézus Krisztus feltámadása alapján, aki az Isten jobbján van, miután felment a mennybe, és akinek uralma alá vannak vetve az angyalok, hatalmasságok és erők.” (1Pt 3,18–22) Szent Péter soraira hivatkozva – hogy minket Istenhez vezessen – kezdi a vers új szakaszát szerzőnk: Urunk, megváltó szereteted cselekedeteit vonatkoztasd ránk is! Ezen a ponton Szent Pál apostol tanítására is utal: „Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem” (Róm 5,20b). A szerző tolmácsolja a közösség bűnbánó vallomását, és kéri az Urat, hogy legyen védelmezője: a világ vágyai helyett az igazi benső, lelki vágy erősödjön. Végül a himnusz sorai feltárják előttünk mindnyájunk végső célját: „Ám én igazságban meglátom színedet, s arcod fog betölteni, ha fölébredek” (Zsolt 17,15). A versszak negyedik sora Szent Ágostonnak a 90. zsoltárhoz mondott második beszéde (412) tartalmát foglalja össze: „Bármit teszel, azért teszed, hogy láss. Valami nagy dolog lesz az, amit látni fogunk, midőn minden jutalmunk ez a látás lesz (visio est): és ez a nagy látomás nem más lesz, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus.” (En. in Ps. 90. Sermo 2,13)
