Ünnepélyes fogadalomtétel a jezsuiták Szent Ignác-napi miséjén
A Jézus Társasága július 31-én, rendalapítója emléknapján véglegesen tagjai közé fogadta Patsch Ferenc jezsuitát a pesti Jézus Szíve-templomban.
A Jézus Társasága július 31-én, rendalapítója emléknapján véglegesen tagjai közé fogadta Patsch Ferenc jezsuitát a pesti Jézus Szíve-templomban.
Az üdvözülés útja
Nyáron elcsendesedik a Bogár-élet a Párbeszéd Házában, szünetelnek a klubok, hiszen immár 27. éve lelkinapokra gyűlnek össze a Szentjánosbogár közösség tagjai az ország számos pontján. E programokról Zólyomi Kata Bogár-koordinátor írt összefoglalót, melyet szerkesztve közlünk.
A világ legismertebb országúti kerékpárversenyét, a Tour de France-t idén július 7. és 29. között rendezték meg. A mezőny július 27-én Lourdes városából rajtolt. Néhány versenyző felkereste a kegyhelyet, hogy gyertyát gyújtson a Szűzanya tiszteletére.
A Budakeszi határában húzódó, bokrokkal és lágyszárúakkal kísért Bodzás-árok régi ismerősöm, az ötvenes évek óta szerepel madarásznaplóm lapjain, különösen az augusztusi és szeptemberi időszakban.
Ha a „népművészeti kiállítás” kifejezéssel találkozunk, sokaknak poros csobolyók, molyrágta subák, megfakult szőttesek jelennek meg a szemük előtt. Esetleg falra szerelt tévékből fazékhangon szóló filmrészletek, amelyekben idős pásztorok a régi időkről mesélnek ízes tájszólással vagy népviseletbe öltözött asszonyok szőnek szorgosan.