Kikiáltották Kosovo függetlenségét

Kosovo – az általunk Rigómezőnek ismert balkáni tartomány – függetlenné válásakor idézzük fel Dode Gjergj kosovói apostoli adminisztrátor közelmúltban elhangzott nyilatkozatát:
“Nem az egyház feladata, hogy egyik vagy másik politikai megoldást támogassa.

Új egyházmegyék Szlovákiában

A Vatikánban Szent Cirill és Metód ünnepén jelentették be a hírt, miszerint XVI. Benedek pápa átszervezte a szlovákiai egyházmegyéket. Az új egyházmegyei határok nagyjából követik a néhány éve megváltoztatott közigazgatási határokat.

Az Olvasó írja: Fogyatékosok megadóztatása

Enyhén szólva furcsának tartom, hogy az egészségügy anyagi problémáin a fogyatékosok megadóztatásával akarnak segíteni. Ez ugyanolyan, mintha a szegényeket úgy próbálnák jobb helyzetbe hozni, hogy megadóztatnák őket, hogy abból a még szegényebbeken segítsenek.

Újévi meditáció

Istenem, oly sokszor olvastunk arról, hogy történelmi időket élünk, hogy bele is fáradtunk ezekbe. Add meg nekünk, hogy ne sodorjon el bennünket a történelem, hanem megmaradhassunk a te egyszerű, bízó és hívő gyermekeid! Midőn napról napra kell szembesülnünk felnőtt állapotunk szomorú és megrázó tapasztalataival, Te őrizd meg bennünk a gyermekség nyitottságát és egyszerűségét.

Leszedjük a karácsonyfát

Elmúltak az ünnepek, elillant jó szaga a fenyőnek, hullatja már tűleveleit, gyertyái is csonkig égtek. Még egyszer meggyújtjuk a piciny lángolókat s ahogyan sorra kihunynak, egyszerre valami elborul bennünk. A szentestétől mostanáig a Gyermek ártatlan tekintete ragyogta be napjainkat. Belenéztünk ebbe a csillogó szempárba, akárcsak a fiatal szülők teszik első gyermekük világrajöttekor. Lesik minden mozdulatát. Mikor jelenik meg arcán az első gügyögés, az első mosoly, kimondatlan szavakat olvasnak le a piciny szájról és határtalanul boldogok.