Brüsszelben jártak a nagyváradi betlehemezők
Brüsszelben tartották a nemzetközi Csillagénekes mozgalom találkozóját január 7. és 9. között. Az eseményen nagyváradi betlehemezők is részt vettek. A magyar gyerekek az ilyenkor szokásos áldás kezdőbetűivel (20 + C + M + B + 19) jelölték meg az Európai Parlamentben az irodák ajtajait.
Árpád-házi Szent Margitra emlékezünk
Egyházunk január 18-án ünnepli Árpád-házi Szent Margit égi születésnapját.
Teljesen új szemlélettel szerethetjük házastársunkat, barátunkat, sőt ellenségünket is
Ferenc pápa január 2-án folytatta a Miatyánkról megkezdett katekézissorozatát. Annak jelentőségét hangsúlyozta, hogy ez az imádság is az evangélium forradalmi újdonságához tartozik, mert arra tanít, hogy teljesen más módon szemléljük Istent és embertársainkat. Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közöljük.
Beszélgetés ég és föld között
A Debrecen Eye óriáskerék kabinjaiban január 5-én harminchat lelkipásztor várta az érdeklődőket, hogy ég és föld között beszélgessenek velük. Az eseményt a „Szólj be a papnak!” csapata szervezte.
Kocsis Fülöp a Don-kanyarba látogatott
Az urivi áttörés 76. évfordulójához kapcsolódva a doni sírokat kutató és gondozó Mártha Tibor fényeslitkei polgármester meghívására Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek metropolita január 9. és 12. között látogatást tett a Don-kanyarban.
A doni áttörés áldozataira emlékeztek Budapesten
Engesztelő szentmisével emlékeztek az 1943-as doni áttörés során hősi halált halt honvédekre január 11-én a budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templomban. A szentmise főcelebránsa Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke volt.