HÍREK
Szentkúti pünkösd – Mátraverebély-Szentkúton május 10. és 12. között zajlanak a pünkösdi búcsú programjai. Első nap 11 és 18 órakor tartanak szentmisét, majd 22 órától virrasztás lesz, amelyet – az éjfélkor kezdődő szentmiséig – gyertyás körmenet követ.
Élő rózsafüzér a városért
A tavaly szeptemberi városmissziós programok egyikének folytatásaként idén május 17-én ismét megrendezik Budapest körül az élő rózsafüzér zarándoklatot.
Szent az élet: A magzat jogairól (I.)
A magzat jogállásának tisztázása korunk jogtudományának megkerülhetetlen kérdése. Nem túlzás azt állítani, hogy az évszázad egyik legnehezebben megoldható jogi kérdésével állunk szemben, melynek eldöntése nemcsak az egyes állampolgár életviszonyaiban döntő, hanem befolyásolja az adott állam jogrendszerének alapjait is.
Óbuda díszpolgára lett
Antal János, a budapest-pünkösdfürdői Boldog Özséb Plébánia plébánosa, Óbuda-Békásmegyer díszpolgára lett, az elismerő címet és oklevelet május 4-én Óbuda Napján vette át Bús Balázs polgármestertől.
A hálaadás éltette
Chantal Szent Franciska és Szalézi Szent Ferenc 1610-ben alapították a vizitációs nővérek rendjét. Eszményük a keresztény tökéletesség, melyhez az utat a szív szeretet-vértanúsága jelöli ki.
Megmaradás vagy beolvadás?
„A cigány kultúra sajátossága, hogy a piac kihívására azonnali válaszokat ad. A cigányok szabad vállalkozók, kereskedők voltak, amikor megérkeztek Európába.
Egyszer volt, hol nem volt…
Tanítók szakmai konferenciája Budapesten – „A mese biztonságot ad a különböző életállapotokban. A népmese az a kollektív tudat, ami letisztult az évszázadok folyamán, arányos és jó a ritmusa. Összerendezi a nyugtalanságot, a káoszt, azt sugallja, hogy mindent rendbe lehet hozni, de míg oda eljutunk, meg kell érte harcolnunk.