Szent az élet: A magzat jogairól (I.)

A kérdés megoldását nehezíti, hogy a magzat jogállására két, egymással szöges ellentétben álló vélemény adható: a tradicionalista, természetjogi megalapozottságú, illetve liberális, abortuszengedő vélemény. Ám a gyakorlat bebizonyította: bármelyiket alkalmazzuk a maga teljességében, rendkívül vitatható határhelyzetek keletkeznek.  A magzat jogállása szempontjából a kulcskérdés: embernek, személynek tekinthető- e a magzat? (Ha igen: fogamzástól kezdve vagy valamilyen későbbi időponttól?) A kérdésre adott igenlő vagy tagadó válasz komoly következményekkel jár: ettől függ ugyanis, hogy egy adott társadalom hagyományos tiltókorlátozó vagy engedékeny abortuszpolitikát folytat. – A magzat „jogainak” kérdése szorosan összefügg a személy fogalmával. Ezt a fogalmat lényegében a kereszténység alkotta meg.

A római jogban nem létezett a mai értelemben vett „személy” fogalom. A római jogban – de mondhatjuk, hogy részben továbbélve a rendi jogokban – az embernek státusza volt, amely függött nemétől, származásától, állampolgárságától, életkorától, családi állapotától, illetve bizonyos embereknek (például a rabszolgáknak) egyáltalán nem volt státuszuk, ők „dolgok” voltak. A római jogban – s részben a hűbéri jogban – a különböző státuszokhoz különböző jogok kapcsolódtak, ez volt az ókori és a rendi társadalmak tagozódásának, jogegyenlőtlenségének alapja. A magzat státusza az ókori jogok közül egyedül a római jogban merült fel, de csak úgy, hogy a magzat milyen vagyoni és státuszjogok várományosa születése után, vagyis az abortusz megengedhetősége szóba sem került. A latin „persona” szó eredetileg színházi maszkot, szerepet jelentett (lásd Plautus és Terentius szóhasználatát), Cicerónál jelenik csak meg a persona fogalom mint a családi állapotban bekövetkezett „pozíció”, „állapot”.

Sólyom László (hazánk jelenlegi köztársasági elnöke) mutatta ki, hogy a jogban a „személy” egészen a legutóbbi időkig a jogképes jogalanyt jelentette, vagyis azt, hogy ehhez a jogalanyhoz a vagyoni jogokon kívül személyiségi jogok is kapcsolódhatnak, csak a XIX-XX. században ismerte el a jogtudomány és a joggyakorlat. A személy fogalmának döntő változása a nyugati kultúrában és jogban a kereszténységhez kapcsolódik. A kereszténység az antik, szakrális és kozmocentrikus világképet emberközpontú világképpel váltotta fel, ahol az emberközpontúság oka, hogy az ember Isten teremtménye, akit kivételes hely illet a teremtésben, s ezért „emberi méltóság” illeti meg. Mivel minden ember Isten teremtménye, ebből következik, hogy Isten előtt minden ember egyenlő, s megilleti az eredendő emberi méltóság.

(Természetesen az élet során elkövetett jó és rossz cselekedetek befolyásolják az Isten előtti státuszt, de ez más kérdés.) Ugyanakkor a teológiában a személy fogalma a Krisztus utáni századokban központi kérdés; egyrészt a Szentháromság tanában, ahol egy lényegben három személy egyesül, másrészt Krisztus „személyében” egyesül az isteni és az emberi kettősség. Ezzel a személy kérdése a keresztény teológia centrális pontja lett. Később ez a személy fogalom immár emberi-jogi értelemben használatossá vált a filozófiában és a jogban is. A keresztény filozófiában és jogban a személy az Isten teremtette embert jelentette, aki így egységesen és egyenjogúan kiemelkedett a dolgok keretéből. És éppen itt van a mai, a személy körüli vitáknak a döntő jelentősége: ha az embertől – bizonyos életszakaszokban – megvonjuk az emberi méltósággal rendelkező „személy” státuszt, az emberi lét (adott esetben a magzati lét) óhatatlanul visszasüllyed a „dolgok” kategóriájába. Mint az Evangelium vitae kezdetű enciklikájában II. János Pál pápa mondja: „A teremtmény a Teremtő nélkül elenyészik… Az ember ugyanis nem képes többé a többi földi teremtményhez képest úgy tekinteni magát, hogy titokzatosan más, csak úgy látja magát, mint a többi élőlény egyikét, mint egy szervezetet, mely legföljebb a tökéletesség magas fokát érte el. Bezárulva a maga fizikai valóságának szűk horizontjába, bizonyos értelemben dologgá egyszerűsödik, és már nem fogja fel emberi létének transzcendens jellegét. Az élet egyszerűen dologgá válik, melyet kizárólagos, szabadon uralható és manipulálható tulajdonának tekint. Csak azzal törődik, hogy mit csináljon, és különböző technológiákhoz folyamodva törekszik programozni, ellenőrizni és uralni a születést és a halált.”

A keresztény filozófiában ezután arról kezdődött évszázados vita, mikor költözik a magzatba az isteni lélek (mikor következik be a magzat „animációja”), vagyis mikortól beszélhetünk emberi személyről a magzat vonatkozásában. Az arisztotelészi gyökerű Aquinói Szent Tamáson át lényegében napjainkig tartó vita a katolikus egyház szempontjából filozófiailag erkölcsileg eldőlt. Már a Donum vitae, a Hittani Kongregációnak az emberi élet tiszteletéről és az utódnemzés méltóságáról kiadott, 1987-ben kelt instrukciója is kimondja: „A petesejt megtermékenyítésének pillanatától se nem az apa, se nem az anya élete, hanem egy új emberi lényé, mely egyedülállóan fejlődik. Soha nem válna emberré, ha már az első pillanattól nem az lenne (…). Az embert fogantatásának pillanatától személyként kell tisztelni és kezelni, tehát ugyanettől a pillanattól el kell ismerni személyiségi jogait, és ezen belül mindenekelőtt az ártatlan emberi lény sérthetetlen jogát az élethez.” – Hasonló egyértelmű álláspontot képvisel az Evangelium vitae kezdetű enciklika is.

A nyugati filozófia átvette a „személy” fogalmát a teológiától, sőt a polgári kódexekben, a gyakorlatban a felvilágosodás korától az alapvető, természetjogi „emberi jogok” tükörképeként megjelennek a „személyiségi jogok”. A XX. századra a polgári demokráciákban a virágzó emberi jogok mellett hasonló fénykora van a „személyiségi jogoknak” is. Ugyanakkor a nyugati filozófiában a felvilágosodással megkezdődik a „személy” fogalmának „válsága”, a személy „redukcionista” szemlélete, melynek közös gyökere, hogy megbontja az ember (a „személy”) fizikai-szellemi egységét, s az emberi személyt alapvetően a „szellemi személyre” igyekszik redukálni. A folyamat egy pontján a marxista társadalomszemlélet és jog majdnem megszüntette az emberi „személy” fogalmat.

(Folytatjuk.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..