A múlt héten lapunkban is bemutatott Majd’ halálra ítélve, valamint a Koronatanúk jeltelen sírgödrökben című, frissen megjelent könyveket október 15-én, ünnepélyes keretek közt a Parlament Delegációs termében mutatták be.
A vallás a nép ópiuma. Csak rossz származhat belőle. Befolyásolható, függő embereket eredményez, akik mindenféle manipulációra fogékonyak, hagymázas lázálmokat kergetnek, és könnyen fanatizálhatók.
Szép kivitelű könyvet – jubileumi évkönyvet – jelentetett meg a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium abból az alkalomból, hogy tizenöt esztendővel ezelőtt a budapesti, krisztinavárosi plébánia az egyház által visszaigényelt épületében nyolcosztályos katolikus általános iskolát indított.
A II. vatikáni zsinat utáni liturgikus reform újra megengedte a misében a két szín alatti áldozást. 1967 őszén Magyarországon is engedélyezték azt, aminek részleteit majd az 1969-ben első kiadásban megjelent Római Misekönyv Általános Rendelkezései (RMÁR) szabályoztak.
Jézus az őt kísértő törvénytudónak válaszolva megismétli az ószövetségi törvénykönyvben is szereplő főparancsot, az Isten- és az emberszeretet kettő-egy törvényét. A szeretet Szent Pál tanítása szerint is minden parancsot összefoglal, minden más mózesi előírást, számtalan szabályt feleslegessé tesz.
Halomban állnak a pincében, pazar csomagolásban. Ezeket a kecses páncélszekrénykéket szereltette volna a betegágyak fölé Horváth Ágnes betegügyi miniszter. Valaki biztosan jól járt az ezer és ezer széf gyártásával, csak épp a betegek nem.
„Mester, melyik a főparancs a törvényben?” Ezzel a kérdéssel fordul Jézushoz a mai evangéliumi szakaszban a farizeusok szóvivője. „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből…” (MTörv 6,4-7a). Ez az első parancs. A második hasonló hozzá: „Szeresd embertársadat, mint saját magadat” (Lev 19,18) – hangzik a válasz.