Úton-útfélen csicsóka

Mostohán bánunk a csicsókával, amelyet a mediterrán konyha viszont nagy becsben tart. Mutatós, igénytelen és hasznos növény, érdemes hát nagyobb figyelmet szentelni neki.   A csicsóka is – mint oly sok növény – az Újvilág ajándéka, Észak-Amerika keleti partvidékéről került Európába, és a középkor hajnalán az indiánok már étkezési célból termesztették. Míg az ugyancsak Amerikából származó burgonya meghódította az egész világot, addig a csicsókával meglehetősen mostohán bánt és bánik Európában a kertésztársadalom.

Jeruzsálem-kápolna Budapesten

A Fatimai Szent Szűz megjelenésének emléknapján, október 13-án áldotta meg Budapesten, a XI. kerületi Galváni úton felújított Jeruzsálem-kápolnát Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök. Ezen a helyen 1933-tól már állt egy kápolna, mely az 1980-as évekig szolgálta az itteni Jeruzsálem-telep híveit.

Együtt tekinteni a Földre és az Égre

Tudomány és vallás a közös megismerés útján – „Bárhová nézünk, sohasem találunk ellentmondást a vallás és a tudomány között, inkább teljes összhangot minden lényeges pontban. Vallás és tudomány párhuzamosak, és a távoli jövőben ugyanahhoz a célhoz jutnak” – mondotta Max Planck, a huszadik század egyik meghatározó fizikusa.

Megalakult a Thuronyi Művészeti Alapítvány

Ünnepélyes keretek között tartotta első kuratóriumi ülését a Thuronyi Művészeti Alapítvány október 6-án Budakeszin, a Szent László Ifjúsági Házban. Az eseményen a magyar származású, Franciaországban élő festőművész immáron hivatalosan is az alapítványnak ajándékozta a festményeit.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.