Életige – november

„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen.” (Lk 9,23) -Ne hidd, hogy mert a világ a rádión és televízión keresztül behatol otthonodba, válogatás nélkül meghallgathatsz minden műsort, és minden tévéadást végignézhetsz. Ne hidd, hogy büntetlenül megnézhetsz minden utcai plakátot, vagy megvehetsz bármit az újságárusnál és a könyvesboltban.

A hét szentjei és ünnepei

Halottak napja (November 2.) – A clunyi bencés szerzetesek már a X. században ezen a napon emlékeztek meg az összes megholtakról. XV. Benedek pápa 1915. augusztus 10-én adott engedélyt arra, hogy ezen a napon minden pap három szentmisét végezhessen az elhunytakért.

Séta utca

Gyula atya – Kedves halottaim közül most Gyula atya emléke fontos. Évtizedekig szolgált plébánosként a Balaton déli partján, Zamárdiban, ahol mi büszke nyaralótulajdonosok voltunk.

„72 óra” Debrecenben

Az Ökumenikus Ifjúsági Iroda szervezésében a 72 óra kompromisszum nélkül című – október 24-26 közötti – programba Debrecenben is bekapcsolódtak az önkéntesek. A nyitó rendezvényt a Nagyerdei körúton található Vakok és Gyengénlátók Otthonának udvarán tartották.

Európa

A brüsszeli keresztény-muzulmán konferencia zárónyilatkozata – Október 20-tól 23-ig keresztény- muzulmán konferenciát tartottak Brüsszelben a vallások szerepéről és egymás mellett éléséről. A tanácskozást a Európai Egyházak Konferenciája (KEK), az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) és az Európában élő muzulmánokkal való kapcsolatok bizottsága (CRME) rendezte. A konferencián 45 muszlim és keresztény vett részt Európa 16 országából. A zárónyilatkozat leszögezi: Európa mélyreható változáson ment keresztül, és lassan multikulturális, soknemzetiségű és sokvallású társadalommá válik. A zárónyilatkozat hangsúlyozza továbbá a vallásszabadság, a vallások közötti nyitott párbeszéd fontosságát. A templomok, illetve a mecsetek kapuit tartsák nyitva, ezzel is lehetőséget kínálva egymás alaposabb megismerésére.

Nincs vége

Kicsi vagyok. Apuval és a nővéremmel minden vasárnap misére megyek. Fejemen valami furcsa kalap, rajtam az ünneplőruhám. Látom magam előtt a járdát. Körülöttem a házak nagyok.

Fatima magyar papja

Hármas jubileum nyomában – Kondor Lajos verbita szerzetes hármas jubileumát – nyolcvan éve született, hatvan éve szerzetes, ötvenöt éve pap – sokan és sokfelé megünnepelték már ebben az esztendőben. Ő mégis úgy érzi, életének nagy ajándéka, hogy a Szűzanya jelenési helyén szolgálhat, és a fatimai látnokok posztulátora lehet. 2006-ban Sólyom László a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét adományozta neki.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.