Szentmise a málenkij robot áldozataiért Nagymaroson
Szentmisében emlékeztek meg a II. világháború után szovjetunióbeli kényszermunkára elhurcoltakról január 13-án, vasárnap a nagymarosi római katolikus templomban. Kismaros, Zebegény és Nagymaros minden év elején együtt rendez megemlékezést az elhurcoltak tiszteletére.
Jézus az Atyánál ma is imádkozik értünk
A Szentatya január 9-én folytatta a Miatyánkról elkezdett katekézissorozatát. A kitartó ima fontosságát hangsúlyozta, mert az mindig megváltoztatja a valóságot, az emberi szívet; legyőzi a magányt és a kétségbeesést. Atyánk minden imánkat hallja, és hinnünk kell, hogy minden utunk végén ő vár ránk.
A magyar jövő letéteményesei
Minden évben együtt összegzik éves munkájukat és tapasztalataikat az egyházmegyék családokért felelős papjai és házaspárjai. Ezúttal Veszprémben, az Érseki Hittudományi Főiskolán gyűltek össze kétnapos országos találkozójukra január 11-én és 12-én.
Görögkatolikus lelkiség
A hit világossága felé
Wallenberg-díjat kapott Székely János püspök
Az idei Raoul Wallenberg-díjakat január 16-án, szerdán délután adták át Budapesten, a Goldmark Teremben. A kitüntetettek között szerepel Székely János szombathelyi megyéspüspök is.
Henryk Hoser pápai megbízott: Kibővítik a međugorjei kegyhelyet
Megkezdődtek a bosznia-hercegovinai Mária-kegyhely bővítésének munkálatai. A cél, hogy Međugorjében az év minden szakában több zarándokot fogadhassanak, mint eddig.