Liturgia: Amikor az egyház szem előtt van

Állami, illetve az egyes települési ünnepek, amelyeken még mindig rendszeresen igénylik a hagyományos egyházi közreműködést, minden évben újra és újra elgondolkodtatnak. Eltűnődöm azon, hogy a kenyérmegáldás-típusú, közéletet is érintő liturgikus ténykedéseink vajon segítséget jelentenek-e a közömbös tömegek számára –meghívások-e ezek egy Isten jelenlétébe helyezett életre, avagy nem valók másra, mint hogy fenntartsák és bebetonozzák a status quót?

Homíliavázlat: Aki szeret, meglátja Istent

Az ószövetségi Szentírásban számtalan előírás és tilalom szabályozta a vallásos zsidó életét: a mózesi törvény megszabta a tiszta és a tisztátalan tárgyak, állatok, személyek, tettek érintésére, használatára vonatkozó előírásokat, amelyeket még csak szaporítottak az írástudók és farizeusok. Bizonyos szőrszálhasogató előírásokat szinte Isten törvényei mellé állítottak, a rituális, kultikus tisztálkodásoknál a kazuisztika aggályoskodásba fordult. Jézus az evangéliumokban gyakran korholta, semmibe vette a farizeusok formalizmusát, például a szombatra vonatkozó előírások áthágásával, vagy éppen a tisztálkodási szokások külsőséges megtartása helyett a belső tisztaságot hangsúlyozva, mint a most vasárnapi evangéliumban.

Ünnepek és hétköznapok

Maár Ilona ferences Mária missziós nővér – „Édesapám testvére a Ferences Mária Misszionárius Nővéreknél volt szerzetes, de iskolás éveim alatt még nem gondoltam arra, hogy nővér legyek. A négy polgári után beadtak a varrástanonc-iskolába, majd miután elvégeztem, egy női szabóságban dolgoztam.

Szentírás-magyarázat: Ami a szívből származik – Évközi 22. vasárnap – Mk 7,1–8.14–15.21–23

A mai evangéliumi szakaszunkban farizeusok lépnek színre, akikről nekünk, keresztényeknek meglehetősen hamis képünk van. Pedig nem voltak szükségszerűen „képmutatók”, akiknek jámborsága csak „látszatvallásosság” lett volna. Mint szervezett testvéri közösség, hűségesek akartak lenni az atyák törvényéhez, és teljesíteni kívánták minden előírását, hogy egykor részük lehessen az eljövendő üdvösségtörténeti korszakban. Sőt, az egész népet szentté óhajtották tenni, hogy siettessék a messiási idő elérkezését. Igyekezetüket a nép is nagy tisztelettel illette.

Pozsonyi mustra

„Bratislava, Pressburg, Pozsony” – így népszerűsíti néhány plakát a kulturális sokszínűséget a szlovák fővárosban. Az alapfokú társalgási nyelvtanfolyam folytatódik például a kapucinusok templomának Szent Konrád-kápolnájában, ahol a fenti három nyelven tanulhatunk meg hálát adni…

Mint gránátalmában a magok…

A felebaráti szeretet útjai – A Betegápoló Irgalmasrend jelképében, a gránátalmában számtalan magocskát találhatunk. S a „jézusi mag” évszázadok óta jó földbe hullott: számos boldogot és szentet tisztelünk a rend atyjának, Istenes Szent Jánosnak követői között.

A „hatalmasok szórakozása”

Ünnepi játékok Salzburgban – Amióta Salzburgban fesztivál van, mindig vannak, akik a hanyatlását jövendölik; most is. Mások pedig éppen a 2012-től intendánsi szerepet kapó Alexander Pereirát éltetik, holott Jürgen Flimm még két évig teszi itt a dolgát…