Az Esztergomi Keresztény Múzeum kincsei: Nyárbúcsúztató

Lotz Károly (1833-1904) több fiatalkori alkotásának is a magyar Alföldet választotta témájául. Ezekből ráadásul többet, pontosan négyet az esztergomi Keresztény Múzeum őriz: a már említett Nyár, a Folyóparton, Juhász a feleségével és az Útban a tanyára címűeket. Szerzeményezésük a már „megszokott” módon történt, hiszen a művek megnyerték Simor János prímás tetszését, és így azokat gyűjteménye számára megvásárolta. Lotz – magyar kortársaihoz hasonlóan – több iskolában tökéletesítette művészi tehetségét: kezdetben az első pesti (magán) festőiskolát, azaz Marastoni Jakab intézményét látogatta, majd Weber Henriknél folytatta tanulmányait. Később Bécsbe került, ahol 1852-ben beiratkozott a Rahl-féle festőiskolába: az Esztergomban őrzött festményeken még az itt elsajátított romantikus alakfestési hagyományok köszönnek vissza.
Teljesen másképp alakult Lotz idősebb kortársának, Ligeti Antalnak (1823-1890) a sorsa, aki Itáliában, idősebb Markó Károlynál tanult. Ligeti hosszabb időt töltött el Keleten, bejárta a Szentföldet, és közben több vázlatkönyvet is megtöltött rajzaival, amelyek alapján később műtermében alkotta meg a keleti témájú festményeit. Az esztergomi múzeumban lévő festményeket (Názáret, Betlehem, Jeruzsálem) Simor János rendelte meg 1874 és 1876 között, amelyek mellé még megvásárolta a Catania az Etnával című 1879-es vásznat is. Ligeti az évek múlása ellenére sohasem feledte el a mesterénél, idősebb Markó Károlynál tanult technikai és kompozíciós megoldásokat. Későbbi művein is a rejtelmes forrásból érkező, mindent egyenletesen megvilágító napfényt, illetve a hegyekkel, növényekkel szigorúan lezárt és staffázsalakokkal élénkített tájat láthatunk vissza. Ám Simor prímás nemcsak közvetlen vásárlások vagy megrendelések által segítette a kortárs festőket, hanem részt vett a hatvanas évek végére már kialakult képzőművészeti intézményi rendszer működtetésében is. Ugyanis több festményét is az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat sorsolásain szerezte meg: így például a Münchenben tanult Kimnach László (1857-1906) Velencei gyermekek című festményét. Kimnach festményén nem az utazásainkon megszokott, turistáktól nyüzsgő Velencét láthatjuk viszont: az omladozó fal mellett ülő két gyermek inkább a város szegényebb, hétköznapi életét képviseli.