Az ünnep nem ért véget…

Mérleg a pécsi millenniumról – A fennállásának ezredik évfordulóját ünneplő pécsi egyházmegye augusztus 18. és 23. között hatnapos rendezvénysorozattal emlékezett meg a püspökség alapításának pontos dátumáról. Amint arról lapunkban beszámoltunk, a lelki programok mellett színvonalas művészeti előadásokkal, sokszínű gyermekprogramokkal is várták a vendégeket a városban. Az ünnepség csúcspontja az augusztus 23-án bemutatott ünnepi szentmise volt, amelyet a Szentatya különleges küldötteként Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek celebrált a Szent István téren.

Közös út a jövőbe

Német-lengyel nyilatkozat a hetvenedik évfordulón – A II. világháború kitörésének hetvenedik évfordulója (1939. szeptember 1.) alkalmából a német és lengyel püspöki konferencia augusztus 25-én közös nyilatkozatot adott ki, melyben a múlttal való őszinte számvetésre szólítanak fel. A püspökök elítélik a német háborús támadás bűntényét, de a későbbi évek kitelepítéseit is. Emlékeztetnek arra, hogy ezek az események összefüggenek egymással.

Az „őssejt”-botrány

Az elmúlt hetekben került nyilvánosságra, hogy Magyarországon illegális, őssejtekkel való kezelést folytattak több kórházban. Noha szinte mindennap újabb és újabb részlet látott napvilágot, a nagyközönség számára mégsem egészen tiszta az ügy.

Hatvan évvel ezelőtt: Támadások a hitoktatás ellen

Nemcsak a magyar kereszténység, de hazánk történelmének is tragikus évfordulójára emlékezünk: a kommunista kormány hatvan évvel ezelőtt, 1949. szeptember 5-én önkényesen kiadott 1949/5. számú törvényerejű rendeletével fakultatívvá, azaz „szabadon választhatóvá” tette az elemi és középiskolákban mindaddig kötelező hitoktatást.

Szeptemberi életige

Az egész evangélium forradalom. Krisztusnak nincs olyan szava, amely felül ne múlná az emberi szavakat. Hallgasd csak meg: „Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá.” (Mt 6,33)

A hét szentjei

Kassai vértanúk (Szeptember 7.) – Körösi Márk a nagyszombati papnevelde rektora, majd esztergomi kanonok volt. Azért ment Kassára, hogy segítségére legyen a két jezsuita szerzetesnek. Pongrácz István előkelő erdélyi család szülötte, jezsuita szerzetes. Először Ausztriában, majd Kassán végezte lelkipásztori szolgálatát lengyel származású társával, Grodecz Menyhérttel. A katolikus hit védelméért 1619. szeptember 5-én elfogták őket Bethlen Gábor és Rákóczi György kálvinista hajdúi. Hitük elhagyására nem voltak hajlandók, ezért kegyetlen kínzások közepette szenvedtek vértanúhalált. II. János Pál pápa avatta őket szentté Kassán 1995. július 2-án.

A pápa „a pápák városában”

A Szentatya Viterbóban – XVI. Benedek szeptember 6-án látogat el a Rómától 85 kilométerre északra fekvő Viterbóba, amely szorosan kötődik a pápaság történetéhez. 1145 és 1292 között tizenhat pápa élt hosszabb-rövidebb ideig a városban, mely 1254 és 1281 között hivatalosan is a pápaság székhelye volt, ez idő alatt nyolc pápa követte egymást.