A hét szentjei

Szent Máté apostol és evangélista (Szeptember 21.) – Neve annyit jelent, mint Jahve ajándéka, vagy a hűséges. Kafarnaumban született. A pénzváltóasztal mellől hívta meg őt az Úr, ő az első evangélium szerzője. Sajátos helyzetét mutatja az alábbi részlet az evangéliumból: „Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, aki ott ült a vámnál. Szólt neki: »Kövess engem!« Az fölkelt és a nyomába szegődött. Amikor később a házában vendégül látta Jézust, odajött sok vámos és bűnös, és Jézussal meg tanítványaival együtt asztalhoz telepedtek.” Jézus tudatosan vállalta a közösséget a vámosokkal és a bűnösökkel, hiszen maga mondta, hogy a betegeknek kell az orvos. A hagyomány szerint Etiópiában és Perzsiában hirdette az evangéliumot. Etiópiában halt vértanúhalált. Ünnepét azon a napon tartja az egyház, amikor testét a X. század közepén Salernóba vitték át, ahol jelenleg is őrzik.

Liturgia: Beszéd és gesztusok által…

Liturgikus ünneplésünk alapvetően személyes jellegű, beszédhez kötött, és ezért tekinthető egyfajta szavak által több szinten megvalósuló találkozásnak. A liturgia az ünneplők közösségi beszéd-cselekvése, benne kölcsönös „cserét” figyelhetünk meg egyrészt az ünneplők között, másrészt az ünneplők és Isten között. Ennek során azonban nem dolgokat, értékeket, javakat cserélgetünk egymás között. Többről van szó: beszéd, szavak és gesztusok által megvalósuló találkozásokról. Ennek tudatát mindig elevenen kell tartanunk magunkban, hogy a szentségeket és az áldásokat ne egyfajta gyermeteg, mágikus csodavárással közelítsük. Istentiszteleti cselekvésünk akkor nevezhető valódi istenimádásnak, akkor felemelő és gyógyító, ha a szívünk és az Isten között feszülő bizalommal telt kapcsolatból, a hitből születik.

Együtt…

Világi apostolok és lelkipásztorok – Az Világi Apostolok Közösségének (VAK) ötödik nyári konferenciájára a lelkipásztori munkatársak a papság képviselőit is meghívták kerekasztal-beszélgetésre. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, a lelkipásztori munkatársak fontos feladatokat látnak el főként a kicsi, periférián lévő plébániákon.

Százötven éve jel

„És készítsetek számomra szentélyt, hogy közöttetek lakozzam” – áll a Mózes II. könyvéből vett idézet az 1859. szeptember 6-án felavatott, romantikus, bizánci-mór stílusú Dohány utcai nagyzsinagóga főbejárata felett, a jeruzsálemi templom Jakhint és Boázt jelképező két bronzoszlopára utaló hagymakupolás tornyok között. A német származású, kiváló bécsi építész, Ludwig Förster nem pusztán a közel-keleti templomokra utaló orientalista stílusjegyeket akarta Pest klasszicista házai közé varázsolni a XIX. század közepén.

Tanulni és sugározni

Huszonöt éves a budai bencés tanulmányi ház – Rózsavölgy – csendes, barátságos vidék a főváros XI. kerületében, a Kelenföldi pályaudvar fölött. Az autóbuszok megállnak a Kápolna utcánál, ahol a sarkon valóban kéttornyú, kicsiny istenháza áll, mellette pedig a bencés rend Pax tanulmányi házának bejárata.

Milyen volt az ősi apátság?

Középkori romokat tártak fel Zircen – Ünnepélyes keretek között mutatták be augusztus végén Zircen az 1182-ben III. Béla király által alapított ősi ciszterci apátság feltárt és mostanra restaurált keleti szárnyának romjait a mai kolostorépület mögött, az udvaron.

Jegyzet: Üzenet a hegyről

Van az emlékezésnek számos formája, de mindegyik akkor igazi, ha egyazon benső érzés vezényli, amely összeköt korokat és távolságokat, s valamiként az esztétikumot érintő hármasság örömét is nyújtja: a szépségét, a jóságét és az igazságét.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.