Fogadalomújítás a Betegápoló Irgalmasrendben

A megszentelt élet világnapján, február 2-án fogadalommegújításra került sor Budapesten, a Szent István-kápolnában. Ebből az alkalomból az irgalmasrendiek egyik tagja, Kovács Gellért újította meg további egy évre fogadalmát az egyház és a betegek szolgálatára a rend magyarországi vezetője, Kozma Imre atya előtt, a rend tagjainak jelenlétében.

Torinói lepel

Az Új Ember rejtvénysorozata Idén tavasztól egy ideig újra látogatható lesz a keresztény hagyomány által Krisztus halotti leplének tartott torinói lepel. Ebből az alkalomból rejtvénysorozatot indít az Új Ember a lepelről – amint tette a Szent Pál-évben a nemzetek apostolának életéről.

Róma – Vatikán

A pápa Nagy-Britannia püspökeihez – Az erősen szekularizált környezetben is joguk van a katolikusoknak tanúságot tenni az evangélium igazságáról – hangsúlyozta XVI. Benedek február 1-jén az ad limina látogatáson lévő főpásztoroknak.

Gáza évezredei

A Gázai övezet a Szentföldet Egyiptomtól elválasztó tengerparti földsáv, területe mintegy 360 négyzetkilométer. A közel-keleti konfliktus évtizedei óta szerepel időről időre a híradásokban. Jelenleg Izrael állam része, de a Palesztin Fennhatóság területe, ahol évek óta a Hamasz a kormányzó politikai erő.

Nagyböjti gondolatok

Nekünk nem elég a természetünknek megfelelőnek lenni, mint az állatoknak és a növényeknek. Nem elég egyéniségeknek lennünk. Számunkra szentnek lenni több, mint embernek lenni.

Romano Guardini emlékezete

Százhuszonöt éve, 1885. február 17-én született Veronában, de gyermekkorától Németországban élt. 1910-ben szentelték pappá. A teológia, illetve a vallásfilozófia professzoraként működött. A liturgia szelleme című világhírű könyve 1918-ban jelent meg.

Februári életige: „Én vagyok a kapu”

Jézus úgy jelenik meg, mint az isteni ígéretek beteljesítője, és válaszol a zsidó nép várakozására, melynek történelmét megpecsételte az Istennel kötött visszavonhatatlan szövetség. A kapu szó egy másik képet is idéz Jézustól, amely még inkább megmagyarázza a jelentését: „Én vagyok az út, (…) senki sem juthat el az Atyához, csak általam.” Tehát ő valóban út, kitárt kapu az Atya felé: Istenhez vezet.