Róma – Vatikán

A Szentatya a vallási közösségek szabadságáról szólt, amelyet a törvénykezés alkalmanként veszélyeztet. Az egyház erkölcsi tanítása mindig legyen jelen a maga teljességében, és a püspökök meggyőződéssel védelmezzék azt – mondotta a pápa, aki utalt közelgő nagy-britanniai látogatására is. Küzdjenek továbbra is azért a jogért, hogy részt vehessenek a közérdekű kérdésekről szóló vitákban, a társadalom különféle csoportjaival folytatott tiszteletteljes párbeszédben. Az angliai és walesi katolikus közösségnek egységesen kell megszólalnia, hogy Krisztus üdvözítő üzenetét meggyőzően közvetíthessék a világnak. XVI. Benedek kiemelte a világiak szerepét, akik arra kaptak meghívást, hogy átadják a hitet a következő nemzedékeknek. Nagylelkűen alkalmazzák az Anglicanorum Coetibus kezdetű apostoli konstitúciót azoknak az anglikán csoportoknak a befogadásában, amelyek teljes szeretetközösségre akarnak lépni a katolikus egyházzal. Ma az egyházban szükség van Newman bíboroshoz hasonló nagy írókra és kommunikátorokra. Ne kíméljék energiájukat a hivatások ösztönzésére. A skót püspököket 5-én fogadta a Szentatya. Hozzájuk szólva is hangsúlyozta a papok és világiak megfelelő képzésének fontosságát, valamint felhívta a figyelmet az életet fenyegető veszélyekre, amelyek a tudomány eltévelyedéséből fakadnak. Benedek pápa arra buzdította a skót püspököket, hogy védjék meg az evangéliumot azoktól, akik relativizálni próbálják azt.

Két új dokumentum a megszentelt életet élők számára

Franc Rodé bíboros, a szerzetesek kongregációjának prefektusa február 2-án úgy nyilatkozott, hogy ősszel a kongregáció dokumentumot tesz közzé, amelyben a világi testvérek (fráterek) kérdésével foglalkozik. A másik készülőben lévő dokumentumot az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációval közösen dolgozzák ki az imáról és a liturgiáról.

A nácik tartottak XII. Piusztól

A L’Osservatore Romano február 1-2-ai kettős száma több cikkben is foglalkozott a XII. Piusz pápa nácizmus alatti állítólagos „csöndjének” kérdésével. Amikor 1939. március 2-án Eugenio Pacelli bíborost választották meg pápának, a náciknak nem tetszett, hogy a XII. Piusz nevet vette fel. Göbbels náci propagandaminiszter azt írta naplójában: Hitler „foglalkozik a gondolattal, hogy felmondja a Rómával kötött konkordátumot, Pacelli pápává választását követően.” XII. Piusz 1942-es karácsonyi üzenetét követően a német birodalom központi biztonsági hivatala megállapította: „A pápa elítéli az új európai nemzeti szocialista rendet. Azzal vádolja a német népet, hogy igazságtalan a zsidókkal szemben. A pápa a zsidó háborús bűnösök szócsöveként lép fel.” 1940 elején a pápa közvetítő szerepet töltött be német tábornokok és a brit kormány között, akik Hitler megbuktatását tervezték. 1941 őszén, diplomáciai csatornákon keresztül Pacelli pápa tudtára adta Roosevelt elnöknek, nem ellenzi, hogy az amerikai katolikusok támogassák az USA katonai segítségnyújtását a nácik által megszállt Szovjetuniónak.

A pápa a papok alaposabb képzéséről

XVI. Benedek pápa a február 3-i általános kihallgatáson Guzman Szent Domonkosról, a prédikátorok rendjének alapítójáról beszélt, aki egész életét az evangélium hirdetésének szentelte, példát mutatott a szegénységről. A prédikátorok rendjének alapítója számára továbbá fontos volt – mutatott rá a pápa –, hogy követői szilárd teológiai képzésben részesüljenek, ezért az akkori legjobb egyetemekre küldte tanulni őket.

XVI. Benedek a Rota Romana tagjaihoz

Téves az a szemlélet, ami szembeállítja egymással a jogot és a lelkipásztori szeretetet, a szeretet ugyanis feltételezi az igazság keresését – hívta fel a Rota Romana munkatársainak figyelmét XVI. Benedek a szokásos év eleji kihallgatás során. Különösen igaz ez az egyházi házassági perek esetében: kerülni kell, hogy tévesen értelmezett lelkipásztori okokból, a szentségekhez járulás lehetővé tétele érdekében a semmisség mindenáron való kimondására törekedjenek. Ha ugyanis ezt az objektív igazság nem támasztja alá, akkor nem szolgálja a lelkek üdvösségét.

Híreinket a Zenit, a Vatikáni Rádió, a Magyar Kurír, a CNA, az InfoCatho,
a KAP, a KNA, valamint a La Croix információi alapján állítottuk össze.