Hírek

Salkaházi Sára-ereklye Szegváron

Szeptember 5-én Salkaházi Sára-ereklyét helyeznek el a szegvári Kisboldogasszony-templomban. Erdő Péter bíboros 2006. szeptember 17-én, a Szent István-bazilika előtti téren avatta boldoggá az egykori szerzetes nővért.

    Szeged-csanádi egyházmegye

Jeruzsálem üzenete

Beszélgetés Fouad Twal latin pátriárkával

„Mi, a Szentföld keresztényei a teljes lakosság két százalékát tesszük ki. Főként palesztinai és jordániai arabokból, ezen felül – kevesebb mint egy százalékban – külföldiekből, továbbá néhány száz héber nyelvű keresztényből, azaz áttért zsidóból áll az egyházunk. Több mint száz szerzetesrend tevékenykedik körünkben: tanító, szociális és szemlélődő rendek egyaránt vannak köztük. Az elmúlt évek jelensége a bevándorló keresztények nagyarányú jelenléte a Szentföldön, akik néha már nagyobb számban vannak jelen, mint a helyi keresztények” – mondta budapesti szentbeszédében Jeruzsálem latin szertartású pátriárkája, Fouad Twal, akit a rábízottak életéről, a történelem viharai közt kialakult sajátos helyzetükről és reményeiről kérdeztünk.

Ön a jeruzsálemi latin patriarchátus legfőbb elöljárója. Mely országok tartoznak a patriarchátushoz, és mit jelent maga a patriarchátus kifejezés? Miben különbözik az egyházmegyétől?

– A jeruzsálemi latin patriarchátus Jordániát, Izraelt, Palesztinát és Ciprust foglalja magában. A patriarchátus kifejezés arra utal, hogy az apostoloktól származik, az apostoli időkig vezethető vissza. Ma Jeruzsálemben három patriarchátus van: a katolikus, az ortodox és az örmény. Más patriarchátusok Libanonban, Szíriában vagy Törökországban szintén közvetlenül az apostoloktól származnak. A latin patriarchátus megnevezés megtartása a történelmi hely és az apostoli gyökerekre való visszatekintés miatt fontos. Az egyházmegye egy későbbi egyházszervezeti forma, de valóban: a patriarchátus valamiként egyházmegye.

„A szív indít bennünket”

Nemzetközi találkozó Riminiben

Az olaszországi Riminiben augusztus 22. és 28. között immár harmincegyedik alkalommal rendezték meg a mára legendás hírűvé vált Rimini Meeting nemzetközi programsorozatot. Az utóbbi esztendőkben átlagosan nyolcszázezer vendéget vonzó forgatag a világ legjelentősebb nyári fesztiválja hangversenyekkel, kiállításokkal, színházi és ismeretterjesztő előadásokkal. Az olasz gyökerű Comunione e Liberazione lelkiségi mozgalom által szervezett találkozó idei jeligéje: A szív indít bennünket a nagy dolgok iránti vágyakozásra. A Rimini püspöke, Francesco Lambiasi által bemutatott nyitó szentmisén felolvasták XVI. Benedek pápának a résztvevők számára küldött üzenetét. A közeljövőben megjelenik a szentatya összes művének első kötete A liturgia teológiája címmel. E kötet előrehozott bemutatójára szintén a rendezvény első napján került sor. A nyitónap másik kiemelkedő eseménye az a tanúságtétel volt, amelyen ugandai fiatalok számoltak be a kereszténységgel való találkozásukról, életük megújulásáról, A tapasztalat szívében: újjászületni egy találkozás által címmel.

Hírek

Hazánkba látogat az orosz pátriárka

Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes augusztus 22-én, vasárnap Budapesten fogadta az orosz ortodox egyház Szergij voronyezsi metropolita által vezetett küldöttségét. A hivatalos megbeszélés során a felek kinyilvánították, hogy elkötelezett hívei a kettős állampolgárságnak. Megállapodtak, hogy folytatódik az a program, amelynek keretében pravoszláv kereszteket állítanak a hazánkban fellelhető orosz katonai temetőkben. Kirill, Moszkva és minden oroszok pátriárkája hivatalos látogatásra hívta Semjén Zsoltot az orosz fővárosba – viszonzásul a magyar kormány Budapestre invitálta Kirill pátriárkát, és a legmagasabb szintű kapcsolatfelvételt kezdeményezte hazánk és az orosz ortodox egyház között. E meghívást előzőleg Erdő Péter bíborossal is egyeztették. (Az MTI jelentése alapján.) Zs. G.

Aki sziklára épített…

Első szent királyunk mai vendégei

Szent István király ünnepéhez kapcsolódva ökumenikus istentiszteletet tartottak Budapesten augusztus 19-én, az ünnep előestéjén a magyarországi protestáns, római katolikus és ortodox egyházak képviselői a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának kápolnájában. A szertartáson Schmitt Pál köztársasági elnök is részt vett.

Jeruzsálem üzenete

Hazánkban járt Fouad Twal latin pátriárka

Erdő Péter bíboros meghívására Magyarországra látogatott Fouad Twal jeruzsálemi latin szertartású pátriárka. A Szent István-bazilika előtti téren részt vett az augusztus 20-i ünnepi szentmisén és a Szent Jobb-körmeneten, majd megbeszélést folytatott vallási vezetőkkel és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel. Több szentmisét is bemutatott Budapesten, és megrázó szavakkal szólt a szentföldi keresztények helyzetéről:   

„Mi a Szentföldön egy különleges család, a názáreti Szent Család jelenlétével dicsekedhetünk. Fontos számunkra, hogy ott lehetünk, ahol Jézus született, élt és tanított, ahol keresztre feszítették, és ahol feltámadt a halottak közül. A szentföldi egyház éppen ezért az anyaegyház, amely a Jézus Krisztus által alapított közösség leszármazottaiból áll. Értékes kincs az egész egyház számára.