Beszélgetés Feliks Netz lengyel íróval
A lengyel-magyar barátság napja, vagyis március 23. alkalmából rangos vendég járt Budapesten: Feliks Netz író, műfordító a kőbányai Lengyel Házban tartott előadást. A mai lengyel irodalom első vonalába tartozó szerző készségesen válaszolt lapunk kérdéseire.
– Kezdetnek máris egy képtelen feladat… Ön idén decemberben lesz hetvenkét éves: dióhéjban hogyan összegezné az életét?
– Tizennégy éves fejjel kezdtem írni: az általános iskola elvégzése után, a nyári vakációban összehoztam egy kisregényt. Elég rövid mű lett, csupán huszonnyolc oldal, mert akkoriban egy iskolai füzet tizennégy lapból állt. Egy alsó-sziléziai városkában laktunk, amelyre Sztálin acélnál komorabb árnyéka vetült. S mégis akadt egy hely, ahol viszonylagos szabadság honolt: a templom, ahol rendszeresen ministráltam. Akkori élményeim annyira belém ivódtak, hogy a szentmisét bemutató pap szavaira gondolatban ma is latinul felelek. 1955-ben szüleimmel a felső-sziléziai Sztálingrádba költöztünk – Sztálin halála után néhány évig ez volt Katowice hivatalos neve. Ott érettségiztem, és a helyi egyetem bölcsészkarán szereztem diplomát. Úgymond egyszerű családból származom: szüleimnek nem voltak könyveik, ám édesanyám soha nem mondott nemet, ha könyv vásárlására kértem tőle pénzt. Érettségi után egy évig szénbányászként dolgoztam, hogy elegendő pénzt gyűjtsek a tanulmányaimhoz. Egy esztendő alatt két évre elegendő pénzt kerestem! Azóta is Katowicében lakom. Minden művemet e városban írtam, itt tanultam meg több nyelvet, innen utaztam el a különböző földrészekre, és mindig ide tértem vissza. Itt nyugszanak a szüleim, és az én életem is valószínűleg itt zárul majd le. Mindig szerettem volna Krakkóban lakni, de a sors másképpen akarta…