Jő kedvet várunk és kapunk

Szerző:

A Biblia üzenete

Húsvét hatodik vasárnapja van, az evangélium Szent János könyvéből való, az utolsó vacsora termébe vezet. Jézus búcsúbeszédének néhány mondatát idézi. Első és utolsó szava a szeretetre mutat: „Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat… Aki szeret engem, Atyám is szeretni fogja, én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magamat neki.”

Jézus az Atyához készül, de tanítványait nem hagyja magukra. „Kérni fogom az Atyát, és ő másik Vigasztalót ad nektek (az első maga Jézus!), az igazság lelkét, aki örökre veletek marad.” Búcsúbeszédében még négyszer visszatér ehhez az ígéretéhez, új és új vonásokkal gazdagítva a Vigasztalóra vonatkozó tudásunkat.

A hit erejével az űrben

Szerző:

„Hatalmas élmény volt a pápával beszélgetni” – hangsúlyozták az olasz űrhajósok, akik a Corriere della Sera című olasz lapnak számoltak be benyomásaikról, miközben huszonhétezer kilométeres sebességgel repültek Afrika felett. XVI. Benedek május 21-én összeköttetésbe lépett a nemzetközi űrállomás legénységének tagjaival. Két olasz űrhajóssal, Paolo Nespolival és Roberto Vittorival beszélt. Paolo Nespoli elmondta, hogy jelenleg tizenketten tartózkodnak a fedélzeten. Vannak köztük hívők és nem hívők, különféle vallások követői, de mindannyian részt akartak venni a beszélgetésben, és büszkék voltak, hogy alkalmuk nyílt erre. Ő maga meghatódott, hogy a szentatya megemlékezett nemrég meghalt édesanyjáról. Roberto Vittori megosztotta a szerkesztőséggel, hogy izgatottságában kikapcsolta a mikrofont ahelyett, hogy bekapcsolta volna.

Semmi szertartásos nem volt a pápa viselkedésében, közvetlen hangvételű beszélgetés zajlott.

 

   

 

  A Roberto Vittori (a jobb oldali képen) megemlíti: „Az imádságra való felhívás mély értelmet nyert: úgy hallgattuk, hogy közben az ablakon keresztül láttuk forogni a Földet.” Paolót nagyon meghatotta, hogy a pápa, a lelkek pásztora tőlük kérdezi, milyennek látják a bolygót, és mit gondolnak arról, mit tehetünk a Földért. Robertót az lepte meg, hogy a rövid beszélgetésben a szentatya milyen komoly kérdéseket érintett. 

Ránk bízott életek

Szerző:

 

   

 

                                                                  Fotó: Kissimon István

Isten ránk bíz egy életet. Mindnyájan felelősek vagyunk, hogy ebből a picinyke életből mi lesz, ki lesz. Adva van számunkra a nevelés lehetősége és felelőssége. A szülők és a többi felnőtt kapta Istentől a feladatot, hogy a Teremtő társaiként vegyenek részt a gyermek fejlődésének, emberré válásának folyamatában. A kisgyermekek lelkében meglevő bizalom, biztonságérzet, védettség óriási kincs. Elengedhetetlenül szükséges a szeretettség-érzés megteremtése és megőrzése a gyermekben ahhoz, hogy azzá válhasson, amivé Isten szeretné őt. Krisztus munkatársai vagyunk; Isten maga buzdít általunk.

    (Részlet Beer Miklós püspöknek a katolikus óvodák május 20-i szakmai konferenciáján elhangzott beszédéből.)

Fotó: Kissimon István

„Vasutas” Szent Katalin

Szerző:

 

    

A szentek közösségében vannak kiemelkedő egyéniségek, akik égi pártfogóként kiváltképpen elfoglaltak: a legkülönfélébb földi ügyekért kell közbenjárniuk. E gyakran megszólított pártfogók közé tartozik a IV. század elején élt Alexandriai Szent Katalin, akit a tanárok, a diákok, a nyomdászok és a kórházi betegek, továbbá a foglyok és a házasságra készülő fiatal lányok is védőszentjükként tisztelnek. E számos megbízatás mellé Lengyelországban kapott még egyet: a lengyel vasutasok is patrónájuknak tekintik – szemben a többi ország vasutasaival, akik Szent Mihály arkangyalhoz fohászkodnak. Így hát nem meglepő, hogy a nyugat-lengyelországi (sziléziai) Opole városka vasútállomásának peronján Szent Katalin szobra őrködik csinos alapzaton, sértetlen üveglapokkal védve. Lábánál a vasút jelképét, a szárnyas kereket látjuk, alatta felirat: „Szent Katalin, esdj áldást a vasutasoknak!”

Fotó: Zsille G.

Emberség-misztériumok

Szerző:

 

 

 A Parsifal zárójelenete a Művészetek Palotájában

 

Hangolás a Budapesti Wagner-napokra

Talán csak a zene alkalmas arra, hogy az akadozó, pontosságra törekvő, de mégiscsak tükör által homályosan láttató-győzködő szó mellett-helyett közvetlenebbül adjon választ az emberlét „itt és most”-on túlmutató kérdéseire. A héten kezdődő (hatodik) Budapesti Wagner-napok gondolati fókuszában a tisztaság, a transzcendens érzelem, valamint az elmélyült, megedzett hit áll, úgy, ahogy ezt Richard Wagner – mai tolmácsolóin keresztül – a Lohengrinben, a Trisztán és Izoldában, illetve a Parsifalban feltárja.

Mint a mesében…

Szerző:

Találkozás a nyolcvanöt éves Fésűs Évával

Már nem ír meséket, verset is csak ritkán. Úgy tartja: szinte mindent elmondott már, amit akart. Eszébe jut a túlpart, s olykor úgy érzi, fél lábbal már odaát van. Gondolkodik, imádkozik, elmélkedik, és papírra veti életbölcsességeit. Fésűs Éva, Kaposvár meseíró díszpolgára, a tizenkétszeres nagymama idén ünnepelte nyolcvanötödik születésnapját. A Takáts Gyula-emlékházban vették nagyító alá a mesés életművet, a könyvtárban pedig a legkisebbek is köszöntötték a negyedik és ötödik dédunokáját váró alkotót.   

– Valóban elmondhatom, hogy mese volt az életem, és ezt az őrangyaloknak köszönhetem, akik emberek képében jelentek meg, és segítettek végigjárni azt a pályát, amit Isten kijelölt számomra. Az egyik az a fiatalember, aki felfigyelt egy 1943-ban megjelent versemre – később ő lett a férjem -, a másik pedig egy magyar-történelem szakos apáca volt, aki írásra biztatott. Ceglédi születésű vagyok, de háromévesen már Kiskunhalason éltem, mert körjegyző édesapámat oda helyezték. Tizenhárom éves voltam, amikor Vácra költöztünk; ott ért a háború, és ott is érettségiztem. A Karolina Kereskedelmi Középiskolába jártam, amelyben szerzetesek és civilek egyaránt tanítottak.

Csak úgy beleolvasok

Szerző:

Rengeteg körülöttem a könyv. Most is párhuzamosan, egyszerre kettőt olvasok. Igaz, prózakötet az egyik, versantológia a másik. Nem zavarják egymást, inkább mintha erősítenék. Erről már más is mesélt nekem. Közben leülök régi kis írógépemhez, leütök rajta néhány sort. Belefáradva ebbe a súlyos munkába, nyúlok az egyik polc felé, és csak úgy belelapozok valamelyik véletlen opusba.

Karcsú kötet, téglaszínű, szolid vászonkötésben, Krúdy Gyula két kisregénye van benne, Az útitárs meg az N. N. 1963-ban jelent meg, akkor olvastam. Persze nem emlékszem szavakra, mondatokra, amelyek bizonyára elvarázsoltak, s ma mégis csodálatosan újnak tűnnek föl előttem. Főnevei? „Jégszürkeség.” Jelző, meg amire vonatkozik: „Emberhangtalan magány.” Az a hasonlat, hogy az őszi esőzések „halott gyermekek lépéseire emlékeztetnek”. Egy végtelenbe induló mondat: „Felette csillag szikrázott az üvegtisztaságú égbolton.”

Elhunyt Cs. Gyimesi Éva

Szerző:


Váratlanul érkezett a megrázó hír: május 23-án meghalt Cs. Gyimesi Éva irodalomtörténész, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem volt tanszékvezető professzora, az RMDSZ párt egyik alapítója.

1945-ben született Kolozsvárott, tanulmányait szülővárosában végezte, az egyetem bölcsészkarán szerzett diplomát. 1990-től professzorként tanított ugyanott, később tanszékvezetőként, majd konzulensként egyengette az erdélyi magyar tudomány ügyét. A rendszerváltás előtt a rettenetes emlékű Ceausescu-rendszer egyik legismertebb ellenállója, az ellenzéki értelmiség meghatározó alakja volt. Éveken keresztül megfigyelés alatt tartották és üldözték a Securitate ügynökei. A keserves időkben mindvégig (a szó legnemesebb értelmében vett) szellemiséget képviselt, teremtett.

© 2026 Magyar Kurír - Új Ember • Készült
Magyar Kurír - Új Ember
Powered by  GDPR Cookie Compliance
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.