A Gotovina-ítélet után, pápalátogatás előtt

Az egykor Szlavóniának nevezett délkelet-európai területen már keresztény lakosság élt, amikor a horvát főurak kérésére Szent László királyunk 1091-ben bevonult ide, és megalapította a zágrábi püspökséget. Ezzel végleg a nyugati kereszténységhez csatlakozott Szlavónia népe. Könyves Kálmán óta királyaink Horvátország királyai is voltak. A török hódoltság idején a Dráva-Száva-közből Zágráb és Varasd városokkal együtt csak egy keskeny terület maradt keresztény kézen. A török uralom után már csak részben volt magyar ez a terület: katonai határőrvidéki területként osztrák hatalom alatt állt. 1918-tól a délszláv királyság része lett. 1941-ben, miután a náci Németország támadása után Jugoszlávia szétesett, Horvátország Ante Pavelics vezetésével először vált önállóvá. 1945-ben az ősi szerb-horvát ellentét következtében Tito partizánjai nemcsak németek és magyarok ezreit, hanem horvátok tömegeit is lemészárolták.

A horvátok legjelesebb vértanúja Alojzie Stepinac zágrábi érsek. Az 1898-ban született Stepinac 1937-ben lett zágrábi érsek. A II. világháború az üldözöttek mentésére vezette papjait és híveit. II. János Pál pápa 1998-ban aligha avatta volna boldoggá, ha az azt megelőző történeti kutatás, vizsgálat nem igazolta volna az érsek ártatlanságát, sőt vértanúságát. A boldoggá avatott főpap nagy tiszteletnek örvend hazájában.

A horvát lakosság több mint nyolcvan százaléka katolikus, ez közel négymillió személyt jelent. A jelek szerint a hágai nemzetközi bíróság április közepén hozott ítélete Ante Gotovina (huszonnégy év) és Mladen Markac (tizennyolc év) horvát tábornokok felett az egész horvát népet és benne a többségi katolikus közvéleményt is mélységesen felháborította. Először magam is úgy gondoltam, hogy itt a horvát hazafias gondolkodás hagyományos reagálásáról van szó. A hágai nemzetközi bíróságról ugyanis nem tartottam feltételezhetőnek, hogy jogilag jól megalapozott ítélet helyett enged bizonyos politikai érdekeknek, és a szerb-horvát „politikai egyensúly” érdekében alárendeli a jogot nemzetközi politikai szempontoknak.

Csakhogy a horvát katolikus püspöki konferencia nyilatkozata nagyon elgondolkoztató módon egyértelműen „a horvát nép megsértésének” nevezi és „igazságtalannak” tartja az ítéleteket. A hágai ítélet indoka rendkívül súlyos. Azt állítja, hogy a vádlottak 1995 augusztusában a Vihar elnevezésű hadművelet során, a szerbek által horvát területből kiszakított Krajina Szerb Köztársaság visszahódításakor mintegy háromszáz szerbet megöltek, és több mint kilencvenezret elűztek. Az is vád volt, hogy több várost bombáztak, és ezzel számos polgári személyt megöltek. A horvátok szerint viszont népirtás nem történt, a szerb kisebbség pedig önszántából menekült.

A horvát főpásztorok élesen elítélték a hágai ítéletet. Nemcsak a horvát nép, hanem az igazságszolgáltatás megsértésének is tartják. A tényállításokat nyilatkozatukban cáfolták. Leszögezték, hogy osztják híveik értetlenségét és szomorúságát az ítélet és indokolása miatt. Sőt, az elítélt tábornokokat „keresztény és emberi szolidaritásukról” biztosították. Ezek egyértelműen kemény szavak.

A püspökök nyilvánvalóan felelősségteljes megnyilatkozását nem lehet a nacionalista jelzővel illetni. A pápa – legalábbis a püspökökkel – biztosan beszél majd e témáról is.

Horvátország sokáig késleltetett EU-csatlakozását a Vatikán továbbra is támogatja. Ez a magyar EU-elnökségnek is egyik célkitűzése.