Hírek

Cigány lovagrendet alapítottak

Az első és egyelőre egyetlen boldoggá avatott cigány ember, Boldog Ceferino ünnepnapján, május 4-én Beer Miklós váci püspök Mátraverebély-Szentkúton lovaggá avatta a boldogról elnevezett cigány lovagrend első kilenc tagját.

A Boldog Ceferino Lovagrend hivatása a történelmi egyházak és a cigányság közötti együttműködés előmozdítása – mondta az egyik új lovag, Pintér Szabolcs, aki a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság tanácsadója.

A lovagrendnek olyan Krisztushívő cigány világiak lehetnek a tagjai, akik hatékonyan közreműködnek a cigány pasztorációban. Az első lovagok között találjuk Pisont István válogatott labdarúgót, Balogh József népzenészt, valamint Káli-Horváth Kálmán előadóművész-kommunikációs szakembert.

Ferences Sajtóközpont

Állami kitüntetés

Bencés iskolák együttműködését segíti

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára Eberhard Borghoffnak, a meschedei bencés gimnázium tanulmányi igazgatójának május 6-án a magyar köztársasági érdemrend lovagkeresztjének arany fokozatát adta át.

Borghoff a meschedei bencés gimnáziumban érettségizett 1967-ben. Ezt követően a bonni Friedrich Wilhelms Egyetemen latint, földrajzot és katolikus teológiát hallgatott. Először ideiglenes megbízással, majd 1978-tól véglegesített tanárként hittant és földrajzot oktat alma materében. 2004-től az intézmény tanulmányi igazgatója.

Mindszenty-zarándoklat Esztergomban

 

Az idei, huszadik alkalommal megrendezett országos Mindszenty-zarándoklaton és a bazilikában megtartott szentmisén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, a hazai politikai, kulturális és tudományos élet képviselőin túl az ország minden részéből zarándokok százai vettek részt. Az Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek által bemutatott szentmisén Schönberger Jenő szatmárnémeti püspök mondta a homíliát.

Hová vezet a Mária-út?

Mesterkéltnek ható kérdés, mégsem felesleges, mert többféle válasz adható rá. Nagynénjéhez vezető útját még csupa remény járta át. Názáretből Betlehembe vezető útján kapta az első leckét arról, mire is mondott igent az angyali üdvözletkor. Áldott állapotában nehéz utat kellett megtennie, hatósági rendeletre. Mint a mai vándorló migránsoknak. Mennyire szükséges volt máris a nevelőapa segítsége!

Hajtásvégek és nemzeti jövendõ

Javában tart a lombosodás, szinte robbannak a hajtáscsúcsok, mind a teljesedés felé tör. Ahogyan az ifjúság is. Mert olyanok fiataljaink, mint a fa ágának hajtásvége. De ha gondozatlanok a fák, kórokozók hemzsegnek a zsenge vesszőcsúcsokon, veszélyben a későbbi termés. A nemzet gyümölcsöskertjében is láthatók e jelek. A fiatal nemzedékre tukmált, sorvasztó hóbortokra jobban oda kellene figyelni.

E hóbortok némelyike szinte párhuzamos közoktatásként hat. Egy haszonleső, világméretű szórakoztatóipari gépezet visszaél a teremtettségünkből, illetve bukott emberi természetünkből fakadó valós szükségleteinkkel. Betöltésükért rossz helyre irányít bennünket, illetve álszükségleteket alakít ki bennünk. Közben szinte belehalunk igazi szükségleteink betöltetlenül maradásába, legyen az a transzcendesre nyitottság, biztonság- vagy fontosságérzet.

Bernardino sürgőnye

Mindig a középen. Csak az építhet

adamant-íveket – s szerez jó tudást

arról az egyetlen folytonos reményről,

aki a mélypontján adta át magát

szíveknek s hirdetett szüntelen csodát

A közgazdaságtan is jegyzi

Siena másik szentje

Szent Katalin és Bernardin nem voltak testvérek. Utóbbi akkor született, amikor Katalin meghalt. Közös erény tette rokonná őket: a bölcsesség. Isten hallgatásának megértése. Kierkegaard, a bölcselő írja: „Ne engedd, hogy valaha is elfelejtsük: Te akkor is beszélsz, amikor hallgatsz; add, hogy bízni tudjunk abban – várva jöttödet –, hogy Te szeretetből hallgatsz, miként szeretetből beszélsz. Így akár hallgatsz, akár beszélsz, mindig ugyanaz az Atya vagy, ugyanaz az atyai szív: szeretsz bennünket hangoddal és nevelsz bennünket hallgatásoddal.” Benső kaland ezt átélni, ahogyan Bernardino is átélte, a „beszédes”. (Így ismerték Itália-szerte: Bernardino.)

Szava tisztán hangzott, mint harangok esti zsoltára. Az ékes beszéd művésze volt, ezzel vonta magára a pápa és az áskálódók haragját, mert tudták, nem fölösleges egyetlen megnyilvánulása sem, hanem az igazság csöndje.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.