Integrálásról beszélve a többségi társadalom úgy szereti értelmezni a problémát, hogy kisebbnagyobb önkéntes vagy fogcsikorgatva meghozott anyagi áldozatok árán magához hasonítsa, „emelje” az alantas sorban élő cigány társadalmat. S mivel ez nem történik varázsütésre, hiábavalónak véli az áldozatot, kidobott pénznek a ráfordítást…
Sokan ismerik és szeretik szerte a világon az 1978-ban alakult, autentikus cigányzenét játszó Kalyi Jag (fekete tűz) együttest, mely őrzi az oláh cigány kultúra kincseit, zenei és táncos hagyományait.
Ha az ember elindul Szabolcs-Szatmár-Bereg megye felé, nem pompás kastélyok és nem roskadásig díszített székesegyházak várják. A tájon átutazva is „csak” a puszta fogadja a vendéget.
Itthagyott a postásunk. Nagyon. Odafönt viszi már a leveleket, talán Páltól Péternek, ha a szent apostolokat messzi szólítja egymástól abban a hatalmas csodálatosságban a kötelesség, ki tudja…
Hatéves voltam, amikor a szüleim Trabantot vettek. Édesanyám megtanult vezetni, s kitárult előttünk a nagyvilág. Túlságosan messzire nem mentünk, de vasárnap délelőttönként rendszeresen eljártunk az Erkel Színházba.
Mindig is tapasztalható volt az idegenkedés egy olyan tudománnyal kapcsolatban – függetlenül attól, hogy valaki hívő vagy nem –, amely a vallás környezetét és nem annak tartalmát vizsgálja.
A megoldás lehetséges módozatai közül élen járt Josef Szlipyj lvovi görögkatolikus nagyérsek esete, aki tizennyolc évi börtön után 1963-ban szovjet diplomáciai útlevéllel, a Szovjetunióba való visszatérés jogával utazhatott Rómába, és ez az élete végéig szóló szilencium dacára is jelezte a jócskán megváltozott nemzetközi világpolitikai légkört.
Csak az tudja, milyen érzés zsenge álmokkal és anyánk süteményesdobozával állni egy idegen város pályaudvarán, aki volt kollégista. De aki nem volt, az is átélte a kamaszéveket.