Hit és társadalmi szerep

A szociológia kialakulásának meghatározó gondolkodói még számoltak a vallással. A későbbi kutatás a szekularizáció gondolatát olyan tényként kezelte, amely jelentősen akadályozta, hogy a vallás társadalmi vetületére figyeljenek. Emiatt egyre kevésbé foglalkoztak vele szociológiai szempontból. Így viszont az a furcsa helyzet állt elő, hogy egyrészt globális szinten ez a megállapítás már nem volt igaz, másrészt a vallás társadalomban betöltött szerepe közben megváltozott, és a kutatók erre sem tudtak megfelelően reagálni.

Grace Davie A vallás szociológiája című könyvében a XXI. század kihívásainak tükrében próbál azokra a kérdésekre választ keresni, melyek a ma szociológusait a vallás társadalomban betöltött szerepével kapcsolatban foglalkoztatják. Elsőként röviden kitér arra, hogy e tudomány története során miként foglalkoztak a vallással. Azokat az elemeket emeli ki, amelyek nem hullottak ki az idő rostáján, ezért a ma társadalomtudósainak is figyelembe kell venniük. Marx megállapításai közül annyi ma is igaz, hogy a vallás nem független a társadalmi közegtől. Max Weber azt vizsgálta, hogyan befolyásolja egy hit tartalma az egyéni és kollektív viselkedést – vallásszociológiát művelni e kérdéskör vizsgálata nélkül ma már nem lehet. Bár a „gyanú mesterei” megkérdőjelezték a vallás létjogosultságát, Durkheim megállapításai ma is időtállóak: a vallás összeköti az embereket, és ha bomlásnak indul, valaminek a helyére kell lépnie. Szükséges funkciót tölt be, ezért mindig létezni fog.

Davie több olyan sztereotípiát is megkérdőjelez, amelyek a társadalomtudományok számára általában magától értetődőnek tűnnek. Egyike ezeknek az a kijelentés, hogy a modernizáció szükségképpen szekularizációval jár együtt. Ez igaz lehet – de csak Európában. Ám itt sem jelenti azt, hogy a vallás szép lassan eltűnik a süllyesztőben. A szerepe kétségkívül alaposan megváltozott – a skandináv országokban például eltolódott a szolgáltató egyház felé. De hogy az emberek az élet fordulópontjain számolnak a vallással, azt az is mutatja, hogy a nem éppen vallásosságáról híres Diana hercegnő halála kapcsán mindenki természetesnek találta, hogy az anglikán egyház közreműködjön a gyászszertartásban. A világ többi részére pedig a szekularizáció vagy egyáltalán nem jellemző – mint a déli féltekén és általában az iszlám országokban –, vagy csak fenntartásokkal, mint például az Egyesült Államokban, ahol a vallásnak a politikai életben is komoly súlya van.

A fundamentalizmus az utóbbi évtizedek egyik – nyugodtan mondhatjuk, hogy globális – problémájává nőtte ki magát. Bár mindenkinek az iszlám jut az eszébe róla, a szó eredete a szakirodalomban a protestáns hívek azon reakciójára vezethető vissza, amelyet a modern bibliakritika váltott ki. A szerző szerint a fundamentalizmus szociológiailag nem használható pejoratív értelemben. Ha egy vallási közösség sokáig, esetleg évszázadokig háborítatlanul él, értelemszerű, hogy hevesen fog reagálni a felkavaró külső vagy belső hatásokra. Természetesen az erőszak nem megengedhető, de a különféle fundamentalista irányzatoknak csak töredéke fordul radikális eszközökhöz. Davie még egy fontos megállapítást tesz ezzel kapcsolatban: a fundamentalista nem feltétlenül modernizációellenes. Ahhoz, hogy céljait elérje, minden további nélkül használja azokat az eszközöket, melyeket a modernizáció kínál neki.

A Bencés Kiadó Napjaink teológiája sorozatában megjelent könyvet haszonnal forgathatják mindazok, akik teljes képet szeretnének kapni a valláskutatás mai helyzetéről.

(Grace Davie: A vallás szociológiája, Bencés Kiadó, 2010. Kapható az Új Ember könyvesboltjaiban.)