Félreértés ne essék: nem a spenótot, a paradicsomlevest – vagy a szintén több bizalmat érdemlő társaikat – undorral félrelökő finnyás gyerekek szülőbosszantó biztatásának szántam a címet. Valami másra szeretném felhívni a figyelmet; olyasmire, ami jó esetben a gyarapodásunkat szolgálhatja, vagy épp ellenkezőleg: ha nem tesszük, az megfekheti a gyomrunkat.
November vége közeleg. Lassanként már az ünnepekre és év végére pillantunk: elvágyódunk ebből a szürke hónapból. Van, aki nagyon elfáradt mostanra, és az egész év súlyát a vállán érzi. Mások lélekben talán az elmúlt nyárban ragadtak, és a közbeeső időszakot mellőzve legszívesebben azonnal átugranának a következő nyárba. Elvágyódhatunk megszokott gondolataink közül is, mintha egyenesen önmagunkból szeretnénk kilépni.
Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szeptember 5. és 9. között hivatalos látogatást tett Lengyelországban.
A kórház vérvételi részlegén már kora reggel hosszú a sor. Az ápolónők reggel héttől veszik le a vért. A szobában egyszerre öt nővér is dolgozik. Igazi nagyüzem. A sor gyorsan halad. Az ápolónők kedvesek, a betegek türelmesek.
Sosem felejtem el. Pár éve egy alkalmi ismerős, akit akkor láttam először és utoljára, beszélgetésünk során először életének keserű voltáról számolt be, majd váratlan fordulattal az általa megtalált „gyógyszerről”: hogy amikor hazatér, meditációs módszerrel órákon át repül a tenger felett.
Kertünk utcai részén fák vannak, no meg egy villanyoszlop. Az ELMŰ szerint az oszlop a mi tulajdonunk, ezért a mi kötelességünk vigyázni rá. A mellette álló fa azonban egyre nő, rá a vezetékre. A nyolc-tíz méter magasan lévő ágakat csak szakképzett kertész tudja visszavágni. Körülbelül kétévente kell a munkát elvégeztetni. Idén tizenkétezer forintot fizettem – számla nélkül.
Legkisebb unokám újságolja, hogy a templomban volt betlehem. Kérdezem tőle: „És kiket láttál?” Mire ő: „Láttam a kis Jézust, Máriát és József Attilát.”
Tordai Miklós,
Budapest