Vers

                Füst szállt fel orrából
                és szájából emésztő tűz;
                izzó szén gerjedt belőle.
                Lehajtotta az eget és leszállt,
                és homály volt lábai alatt.
                                            
                                               (18. zsoltár)

Vers

Ezek a szép, megtöretett kezek –
tudják, felejtik funkcióikat.
 
Meggyűrődtek a feszes szövetek,
a valószínűtlenül kidagadt
erek, májfoltok alatt látszanak
az ízületek-bogok-szalagok –
romlóban is hibátlan szerkezet.

Ottlik Géza maga vallotta meg, hogy íróként nem volt semmi külön mondanivalója, „csak az emberi létezés és a világ teljes egésze”. Mástól ez fellengzősen hangzana, a Hajnali háztetők szerzője azonban nagyon komolyan gondolta, hogy az írónak nem véleményt kell mondania a világról, hanem ábrázolnia azt, mégpedig eredeti formájában, mielőtt még emberi ítéletekkel belegyömöszölnénk fogalmaink klisérendszerébe.

Száz éve született Ottlik Géza

„Visszakerültél hát Budára, ahol születtél. Ez csoda volt. Megvolt a város; az elviselhetetlen és soha véget nem érő éveket elviselted és véget értek. Az történt, hogy a négy, nem, a negyven – nem: a négyszáz év véget ért, elfogyott. Nehémiás próféta átkot szórt a népére, mert nem tartották észben az Úr csodáit, amiket értük tett. Hát én, Both Benedek, észben tartom. 1926-ot írtunk, csoda volt, alig hihető.”