Nincs bennem nosztalgia, amikor felidézem a régi híradóképet, amint Viktor Silov altábornagy, az utolsó szovjet megszálló huszonegy évvel ezelőtt, 1991. június 19-én, 15 óra 1 perckor magányosan ballagva a záhony–csapi hídon elhagyja hazánkat. Ezzel 1944. március 19. óta, vagyis hatvannyolc év múltán visszanyertük függetlenségünket.

„Fontos, hogy legyenek előttünk olyan példaképek, akik nem olcsó, bulvár reklámfogásból lesznek ideiglenesen a haza nagyjai, hanem tetteik, eredményeik által. Fontos, hogy a fiatal nemzedék olyan társadalomban nőjön föl, ahol megbecsülik a kitartó munkát, a szorgalmat, a lelki és szellemi értékeket.”

A dunai hajóst Borus Demeternek hívták, s amikor győzedelmeskedett a Dunai Liga nevezető horgászegyesület sigmaringeni versenyén, ünnepélyesen bejelentette, hogy végig kíván hajózni a Dunán a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig, miközben csakis az általa kifogott halakat fogyasztja. Az indulás napját 1876. augusztus 10-ére tőzte ki. Jules Verne (vagy ahogy mi ismerjük: Verne Gyula) a részben magyar témájú regényben korának hősét alkotta meg, akiről később kiderül, hogy valójában bolgár szabadságharcos, és Szergej Ladkónak hívják, s nemcsak népe elnyomóival, hanem a rablóvezér Ivan Strigával is meg kell küzdenie, többek között saját feleségéért.

A hét kérdése

A Hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye tavaly iskolát nyitott a nyíregyházi Huszártelepen – a város talán legszegényebb lakói közt. Ők sok esetben komfort nélküli vályogházakban, az egykori laktanya kaszárnyáiból és istállóiból kialakított korszerűtlen szükséglakásokban élnek. Iskolai végzettségük alacsony, a munkanélküliek száma nagy. Összesen körülbelül kétezer-ötszázan laknak itt. Nyíregyháza önkormányzata térítésmentesen adta át az egyházmegyének a telep régi iskolaépületét, ahol a görögkatolikusok a 2011–2012-es tanévtől felmenő rendszerben általános iskolát indítottak a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola tagintézményeként.

Örömhirdetés – ma

A hitre jutást olykor kissé didaktikusan szemléljük: mi tanítunk, te pedig leszel szíves hinni. Mi elmondjuk neked, mi az igazság, te pedig légy oly jó, és hagyj fel a fölösleges kérdésekkel, bólints egy nagyot, és tagozódj be közénk! Biztos, hogy jó ez a képlet?

Az olasz teológus, Umberto Casale ezt a címet adta egyik könyvének: A kommunikáló Isten és a hit kalandja. Eltalálta és szóvá tette a két alapvető belátást, amelyet a hit kapcsán nem feledhetünk el. Az első: Isten kommunikál. Ő már csak ilyen. De hát mit is tehetne, ha egyszer Szentháromság? Ha nem kommunikálna, lehetne Szent is, meg Három is, de Egy semmiképpen. A második: a hit valójában nagy kaland. Nem eszmei belátás, nem valamiféle világnézet elfogadása. Esemény, történés, személyesség és személyek közöttiség. Nem állókép, hanem mozgás. Az egyházatyák nemegyszer hasonlították a Szentháromságot körtánchoz, ahol a tánc dinamikájában a három teljesen eggyé válik.

Teremtésvédelem

A kilencvenes évek elején átalakulóban volt a világ. Sorra dőltek meg a diktatúrák, nyíltak meg a határok, és egyre inkább érződött az emberiség egymásra utaltsága. A lelkesedés nem csak a szabadság útját nyitotta meg, hanem kitárultak a kapuk a nagy globális ügyek: a szegénység, a túlnépesedés, a környezetvédelem és a gazdasági fejlődés összefüggő problémáinak feltárása előtt is; elindultak a megoldások keresését célzó nemzetközi tárgyalások. Ebben a nyitott és felfokozott nemzetközi légkörben találkoztak a világ vezetői 1992 júniusában Rio de Janeiróban, ahol a Föld Csúcson sok fontos, azóta is meghatározó jelentőségű dokumentumot, jogilag is érvényesíthető nemzetközi egyezményt nyitottak meg aláírásra. Itt fogadták el a huszonhét elemből álló Riói Alapelveket, a fenntarthatóság nemzetközi pilléreit, az Agenda 21 – Feladatok a XXI. századra című globális feladatgyűjteményt, itt véglegezték és nyitották meg aláírásra az Éghajlatváltozási Keretegyezményt és a biológiai sokféleségről szóló megállapodást.